Hatvanhat év után befejezi termelését a Szarvasi Vas-Fémipari Zrt, miután a társaság súlyos likviditási gondokkal szembesült, melyet egyrészt a lámpagyártás piaci környezetének megváltozása okozott. A helyzeten a vállalkozás által végrehajtott másfél milliárd forint értékű beruházás sem tudott változtatni - tudta meg a rádió.

A cég nem tudja elkerülni a teljes létszámleépítést, összesen több mint 400 embernek mondtak fel, bár azon vannak, hogy segítséget nyújtsanak a volt alkalmazottaknak, ennek köszönhetően már közel hatvan főt tudtak elhelyezni partner vállalatainknál. és további tárgyalások vannak folyamatban.

A Szarvasi már január 18-án, pénteken bejelentette dolgozóinak a termelés befejezését. Mint írták: "A vezetőség továbbra is minden erejével azon dolgozik, hogy fennmaradjon a nagy múltú Szarvasi név, folytatódjon a hagyományos termékek gyártása és munkahelyet biztosítson az elbocsájtott dolgozók egy részének".

Bukás volt a dizájnos lámpák gyártása

Mint korábban megírtuk: a társaság tavaly nagy volumenben tervezte, hogy egyedi lámpákat gyárt majd az Ikeának, ám a megrendelések visszaestek. Hiába kezdeményezett a társaság egy másfél milliárd forint értékű beruházást - amelynek keretében fröccsöntő gépeket, robottechnológia perifériákat, fémgőzölő és lakkozó berendezéseket vettek, amelyet saját erőből és bankhitelből finanszíroztak, a vezetőség 2018 októberében kénytelen volt a beruházás és az eszközök értékesítése mellett dönteni. A Napi.hu információi szerint a gyártósorokról az elmúlt hónapokban nem megfelelő minőségű termékek is kikerültek jelentős mennyiségben.

A társaság már a legutóbbi, 2017-es adatok szerint is veszteséget termelt: a mérlege 218 millió forintos mínuszt mutatott az év végén. A cég igencsak eladósodott, a kötelezettségállománya az előző évi 1,7 milliárdról 3,5 milliárd forintra nőtt 2017-ben, ami főként az új hiteleknek volt köszönhető. Továbbá kétmilliárdot tettek ki a rövid lejáratú kötelezettségek, ebből a hitelek 570 milliót és 1,1 milliárd forintot a szállítók felé fennálló tartozás (ez 500 millióval több az előző évinél).

Korábban a bérelt munkaerővel együtt több mint 400 saját és munkaerő-kölcsönzőtől igénybe vett dolgozót foglalkoztattak; 2018 nyara óta fokozatosan, összesen több mint 200 embert voltak kénytelenek elbocsátani.