A tejtermelők várhatóan el tudják majd érni a terméktanács által már augusztus−szeptemberben prognosztizált 15-20 százalékos áremelést a nyár végi szinthez képest. A trend egyértelmű: a következő hónapokban stabil és dinamikus áremelésre kell számítani, azt azonban nehéz megítélni, hogy meddig tart a drágulás, ez ugyanis a takarmányár mellett az esetleges uniós túltermeléstől is függ.

Az sem látható, hogy a fogyasztói árakban milyen mértékben jelenik majd meg az alapanyag drágulása és a feldolgozói értékesítési árak emelkedése, a terméktanács azonban arra számít, hogy a "legirreálisabb" árazású, 120−130 forintért kínált UHT-tejek eltűnnek a boltokból, a jellemző legalacsonyabb árszint 140−150 forint körül alakul majd, bár a drágulást az év végi ünnepi akciók kis időre enyhíthetik.

A magyar nyerstej legfőbb felvevőpiacának számító Olaszország ugyan továbbra is importra szorul, a bevitt mennyiség azonban szűkülhet a Parmalat francia kézbe kerülése után, de a kvótájukat túllépő nagy tejtermelő országok nyomott árú felesleglevezetése is ronthatja a hazai termelők helyzetét.

A terméktanács prognózisát az Agrárgazdasági Kutató Intézet októberi adatai is alátámasztják: a nyerstej országos termelői átlagára kilogrammonként 86,4 forint volt, az előző havinál 6 százalékkal magasabb. A felvásárlás mennyisége kismértékben, mindössze fél százalékkal nőtt, megegyezett a 2011 októberében mért szinttel. A nyerstej kiviteli ára két százalékkal emelkedett egy hónap alatt, a belpiaci átlagárat 10,5 százalékkal haladta meg októberben, a trappista sajt feldolgozói értékesítési ára 13, a tehéntúróé 6, a 2,8 százalék zsírtartalmú dobozos friss tejé és a tejfölé pedig egyaránt 4-4 százalékkal nőtt szeptemberhez viszonyítva. A fogyasztói ár a feldolgozóinál kisebb mértékben emelkedett, a KSH adatai szerint a pasztőrözött 2,8 százalékos zsírtartalmú friss tej és a trappista tömbsajt fogyasztói ára 2 százalékkal drágult októberben a szeptemberihez képest.

 

A nyerstej felvásárlási ára (2012, forint/kilogramm)
Július79,26
Augusztus79,28
Szeptember81,51
Október86,41
Forrás: Tej Terméktanács