Fűszerek, konzervek és fagyasztott termékek is bekerültek abba a száz terméket tartalmazó körbe, amelyek minőségét a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szakemberei összehasonlítják a Nyugat-Európában kapható, azonos márkanéven forgalmazott árukkal - jelentette a lap. Zsigó Róbert, a Földművelésügyi Minisztérium államtitkára elmondta: a hatóság szakemberei emellett az alkoholos és alkoholmentes italok minőségét is ellenőrzik, ahogy a nagy érdeklődésre való tekintettel hamarosan az édesipari árukat és tejtermékeket is górcső alá veszik.

A földművelésügyi miniszter azt követően rendelte el a rendkívüli vizsgálatot, miután a napvilágot látott korábbi ellenőrzés eredményei azt mutatták, hogy az osztrák boltokban kapható ugyanazon gyártó azonos márkájú termékei más minőségűek voltak itthon, mint külföldön. Az államtitkár szerint a vizsgálat jelenleg is folyamatban van, az eredmények várhatóan március második felében születnek meg.

Az érzékszervi vizsgálat nem egyenlő a kóstolással

Mivel korábban a szlovák hatóságok ellenőrzései és a cseh példa is azt mutatta, hogy nem kizárólag Magyarországot érintő problémáról van szó, a Nébih szakemberei Ausztria mellett több nyugat-európai országból szerezték be az összehasonlításhoz szükséges termékmintákat. Bár a Nébihnek más tagállamokban nincs jogosultsága a hatósági mintavételre, a szakemberek a vásárlás során maradéktalanul betartják az idevonatkozó előírásokat.

Az érzékszervi vizsgálatok mellett a jelölést és az összetevőket is ellenőrzik. Összehasonlítják például azt, hogy milyen és mennyi adalékanyagot tartalmaznak az élelmiszerek. Bár az előző ellenőrzés során voltak, akik megkérdőjelezték az eredmények komolyságát, az államtitkár leszögezte, hogy a hatósági vizsgálat szigorú kritériumok alapján, akkreditált laboratóriumokban zajlik.

Az érzékszervi vizsgálat nem egy szubjektív kóstolást takar. Nem arról van szó, hogy egy laikus társaság hasonlítja össze a termékek ízét - emelte ki. Az államtitkár szerint a hazai és a külföldi hatósági rendszer szerves részét képező érzékszervi vizsgálatot is akkreditált laboratóriumban, erre szakosodott ellenőrök végzik. A szakemberek továbbképzésen tanulták meg, hogyan lehet a különböző élelmiszereket szakszerű módon összehasonlítani úgy, hogy kiderüljenek az összetételbeli, illetve minőségbeli különbségek vagy azonosságok

- magyarázta Zsigó Róbert.