Az utóbbi hónapokban - tízéves csökkenés után - az egekbe szökött az étkezési vaj ára az európai piacokon. A kontinensen mérvadónak számító Németországban a vaj tonnánkénti nagykereskedelmi ára már 6800 eurónál jár - év elején még ennek csak a felét kérték a tejüzemek - és az elemzők szerint a folyamatnak még egyáltalán nincs vége

Hasonló mértékű árugrást produkált a tejszín is - és hozzájuk hamarosan felsorakozhat a tejföl is. Az utóbbi esetében január óta egyelőre csak 10-15 százalék a drágulás mértéke, az év végéig összejöhet a 30 százalék is. Ez érzékenyen érintheti a magyar fogyasztókat, hiszen a hungarikumnak számító tejfölből sokkal többet vesznek itthon, mint vajból.

A tejzsírból készülő termékek ára egyhamar várhatóan nem csökken - sőt nagyon valószínű, hogy többé már soha nem lesznek olyan olcsók, mint tavaly - mondta Harcz Zoltán, a Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanács ügyvezetője a Napi.hu-nak. A nyári kánikula elmúltával kissé mérséklődhet az áremelkedés, mivel a tejhozamok nőnek majd - magyarul várhatóan több tejet adnak a tehenek az őszi hetekben. A szakember korábban a Vasárnap reggelnek elmondta, hogy a magyarok kevés vajat vásárolnak. Amíg a franciák évente átlagosan 8 kilót fogyasztanak fejenként egy évben, addig több mint hat kilót, az uniós átlag 3,8 kilogramm, míg a Magyarországon csupán 1,4 kilogramm.

Magyar értékesítési árak (33. hét, Ft/kg)
Megnevezés20162017Változás (%)
Vaj (adagolt)1 215,81 552,7+27,7
Tehéntúró532,0635,7+19,5
Tejföl346,3424,8+22,7
Natúr joghurt221,3254,815,2
Trappista sajt890,31 144,3+28,5
Forrás: Agrárgazdasági Kutató Intéze

Nem csak a vaj, hanem alapanyaga, a tejzsír és a tejszín iránt is gyorsan nő a kereslet - írta korábban a hvg.hu. A 40 százalékos tejszínért az európai piacokon ma majdnem a dupláját adják - kilónként csaknem 3 eurót - a tavalyi árnak. A sajt tőzsdei ára szintén szárnyal: 2016 első felében még 2,8 euró volt, ma már közelebb van a 4 euróhoz.

Eközben tejből - és főleg sovány tejporból - egyáltalán nincs hiány -, igaz a túltermelés nyomán Európa-szerte már lassan csökken a tehénállomány. A magyar piacon a tej literenként átvételi ára idén  júliusban 90 forint körül alakult, ám ez még mindig az önköltség alatti szint - igaz, az átvételi ár tavaly még 70 forint körül járt. A magyar tehenészetek jelentős részben exportra szállítanak, ugyanis a külpiacokon akár 120 forintot is megadnak egy liter tejért. A Napi.hu olyan esetről is hallott, amikor egy magyar cég literenként 140 forint felett szállított tejet külföldi partnerének.

Eközben a magyar piacon ismét megjelent az olcsó szlovák ultrapasztőrözött uht (ultra high temperature treated - igen magas fokon hőkezelt) tej. A dömpingáron kínált szlovák tej általában 15-20 százalékkal olcsóbb a magyar termékeknél, így újra tejháborús hetek-hónapok jöhetnek.

Értékesítési árak (33. hét, Ft/kg)
Megnevezés20162017Változás (%)
Edami sajt
Németország822,01 087,1+32,3
Lengyelország885,821 058,0+19,4
Ömlesztett vaj
Németország1 104,32 022,2+83,2
Szlovákia1 182,31 477,0+24,9
Sovány tejpor
Németország567,7551,9-2,7
Lengyelország529,1522,3-1,3
Uht tej
Lengyelország112,3126,5+12,7
Szlovákia91,6120,9+32,0
Forrás: Agrárgazdasági Kutató Intézet

A zsíros tejtermékek - tejföl, tejszín,vaj - árának megugrását követheti a félkemény sajté is. A magyar boltokban kapható sajtok fele ugyanis ma már Németországból származik, így az ottani drágulás hamarosan itthon is érzékelhető. A tejből készült termékek drágulását a részben tejet tartalmazó tejfölhelyettesítő "fölök" és margarinok részben ellensúlyozhatják, azokból ugyanis továbbra is túltermelés van.

Európában olyan rossz a helyzet, hogy karácsonyra egyes tejipari termékekből, többek közt a vajból, hiány alakulhat ki - számolt be Peder Tuborgh, a dán Arla Foods vezére jóslatáról a CNBC híre alapaján a Portfolio. A szakember szerint komoly tejipari válság leselkedik Európára. Az előző két évben ugyanis az alacsony tejárak nyomán visszafogták a termelést. A probléma pedig még nem múlt el.