Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Véleménye szerint a terület sokkal értékesebb, mint az a 28 milliárd forint, amennyiért a végelszámoló, a Patik, Varga és Társaik Gazdasági Tanácsadó Zrt. meghirdette. A képviselő arra is fölhívta a figyelmet, hogy a terület még a Budapest külvárosaiban elérhető, négyzetméterenként százezer forintos vételárnál is többet ér - írta a lap.

Figyelembe véve, hogy a Duna túlpartján, a Kopaszi-gáton a Garancsi István által tervezett BudaPart beruházás értéke több százmilliárd forint, akkor bátran kijelenthetjük, hogy a Ráckevei-Duna - Kvassay Jenő út - Soroksári út által körbezárt terület ha nem is ennyit, de ennél nem sokkal kevesebbet ér - érvelt Kálmán-Pikó. Ráadásul ezen a területen épülhet fel a magyar olimpiai falu, illetve több olimpiai létesítmény 2024-re, ha Budapest elnyeri a világverseny rendezésének jogát. Emiatt is érthetetlen, miért nem zárolták a vagyonrészt. Így előfordulhat, hogy jelentősen kevesebbért adják el, mint amennyit kaphatnának érte, vagyis a kárt szenvedetteknek kevés esélyük marad a teljes kártalanításra - mondta Kálmán-Pikó István.