A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Főügyészség pénteki, MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a férfi 2007 és 2015 között pénzügyi tanácsadóként kötött ismeretségeket Jász-Nagykun-Szolnok megyében, Pest megyében, illetve a fővárosban lakó sértettekkel, akiknek a bizalmába férkőzött, és kedvező befektetési lehetőséget, magas kamatot és jelentős hozamot ígért.

A rászedett emberektől kicsalt pénz összege 500 ezer forint és 42 millió forint között változott. A férfi a büntetőeljárás megindulását követően külföldre szökött. Elfogatóparancs alapján Németországban fogták el.

A Szolnoki Járásbíróság a férfit 61 rendbeli csalás bűntettében mondta ki bűnösnek és vele szemben 6 év 6 hónap börtönben végrehajtandó szabadságvesztést és 26 millió forintot meghaladó vagyonelkobzást rendelt el. Az ítélet ellen a vádlott és védője, valamint az ügyész is jogorvoslattal élt.

Az ügyész súlyosbításért fellebbezett és indítványozta a bűnügyi felügyelet alatt álló vádlott letartóztatását, de utóbbit a bíróság elutasította, és szabadlábra helyezte a férfit, de ezzel szemben az ügyész szintén fellebbezett.