Nincs olyan varázsütés, amellyel mindenki megtalálhatja a hiányzó munkaerőt - mondta Fehér Tamás. Az utóbbi időben kormányzati intézkedések hatására nőtt a foglalkoztatás és ma már inkább munkaerőhiányról beszélhetünk.

Komoly gondot okoz, hogy elmaradtak a technológiai fejlesztések, így fordulhat elő, hogy itthon olyan gépen dolgoznak a munkások, amelyet mondjuk Ausztriában öt éve leselejteztek volna. Így hozunk 80 százalékos hatékonyságot, miközben az osztrákok az új gépekkel 100 százalékot tudnak.

A Trenkwalder Kft. ügyvezető igazgatója szerint aki el akart menni külföldre, az már megtette ezt, így újabb nagy kivándorlási hullámra nem számít. A távozók fiatalok és képzettek, akik bizony nagyon hiányoznak a magyar munkaerőpiacról. Ez az oka annak, hogy manapság már Győrben is szlovák munkaerőt keresnek, de román cégek jelentek meg Hajdú-Bihar megyében.

Napi több telefonhívás

Fehér szerint a kulcsszó a keresleti munkaerőpiac. Ma szinte nincs olyan terület, ahol nincs munkaerő-hiány, mindegy, hogy kék vagy fehér galléros munkahelyről beszélünk. Targoncavezetőből 500-nak holnap tudnék munkát adni, de hasonló a helyzet az autószerelőknél, az árufeltöltőknél és sok helyen a középvezetői rétegben dolgozókkal is - emelte ki Fehér.

Sok az elutasított állásajánlat, az informatikusok például napi több telefonhívást is kapnak a Trenkwalder Kft. ügyvezető igazgatója szerint. Az ajánlatok közt válogatva könnyen elérhetik a nyugati bérszínvonalat. Éppen ezért ők már kevésbé tekintenek Nyugat-Európa felé, mint mások - vélte Fehér.

Ezer forint a határ

De nem csupán képzett munkaerőnél van hiány. Hiába adnak a magyar kkv-knál nettó 200 ezret a betanított munkásnak (persze minimálbérre bejelentve), a munkaerő gyakran néhány nap alatt felmond. Megteheti, kap másik állást - mondta Fehér, aki szerint éppen ezért kicsit fals az az állami statisztika, miszerint egy átlagos munkanélküli másfél évig keres állást.

Ide kapcsolódik, hogy bruttó ezerforintos órabér alatt ma már nehéz munkaerőt találni.

Szerinte éppen ezért nem igaz a hivatalos állami statisztika, amely 70 ezer betöltetlen állásról szól, az igazságot inkább 200 ezer környékén kell keresni. Ma már nem megyünk távolsági busszal a munkahelyre, nem proaktívak a dolgozók, így egyre nehezebb a hr-esek dolga.

Felmondás az első héten

Érdekes statisztika, hogy az elmúlt években "brutális módon" megnőtt az egészségügyi okok miatti szabadságolások száma. Sokan megtehetik, hogy elmennek betegszabadságra, van olyan is, ahol a dolgozók felosztják egymás között, hogy a hét melyik napján ki fog hiányozni. Hasonlóan megugrott az első héten felmondó dolgozók száma, van, ahol eléri a 10 százalékot is.

Ezek után nem meglepő, hogy minimálbéren már nem nagyon van pozíció, a fizikai munkásoknál néhány év alatt 30 százalékkal nőtt a bér és Fehér szerint még csak a folyamat elején járunk. A szerződéses bónusz is egyre népszerűbb: az egyszerű operátor is kap 30 ezer forintot az aláírásáért, akkor is, ha másnap felmond. Sőt, volt olyan eset is, amikor egy cég a vetélytárs munkatársait kereste meg, és 150 ezer forintos aláírási pénzt ajánlott - mondott egy példát Fehér.

Hiányszakmák

Ennek megfelelően egyre nehezebb a hr-esek munkája, például már a technikusokat is célzottan kell keresni. A labdarúgó-Eb alatt sofőröket kereső reklámokat lehetett látni - fogalmazott Fehér, aki szerint ma már egyre többen nem sajnálják a pénzt erre a célja.

A fehérgalléros munkaerő is hiányzik, amire jó példák az it-szakemberek. A probléma, hogy egyre kevesebben járnak ilyen egyetemi képzésekre, ráadásul sokan nem fejezik be a tanulmányaikat, hanem már másodévesen elmennek egy multihoz dolgozni, ahol jobban tudják magukat képezni. Mérnököt is egyre nehezebb találni, minőségbiztosítási szakembert szinte lehetetlen, a jó hír viszont, hogy közgazdászok vannak a munkaerőpiacon.

Mit lehet tenni?

Fontos, hogy az adott álláshirdetésre egyszerűen lehessen jelentkezni, egy gombot kelljen megnyomni, a legtöbben ugyanis másfél, két percnél többet sokan nem hajlandóak erre fordítani. Fehér inkább 30 másodpercet ajánlana, különben nagy lesz a lemorzsolódás. Legyen érdekes a pályázati forma, nyújtson élményt, hogy tudjon róla másoknak is mesélni a leendő munkavállaló.

Nagyon fontos a jelenlét a közösségi médiában Sok vállalat máig nem érti, hogy nincs egy hete válaszolni az állásajánlatokra jelentkezőknek, hanem egy napon belül kell ezt megtennie. Van olyan cég, amely három hét múlva hívja be a jelentkezőt az állásinterjúra. Fehér szerint így szinte biztosan elveszíti a munkaerőt, hiszen az addigra kap más, esetleg jobb ajánlatot is.