Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

2017-ben tovább nőtt az új alapítású cégek száma, igaz, a mostani 1,8 százalékos növekedés jócskán elmaradt a 2016-os 5,3 százaléktól. Az ötéves lejtmenet eredményeképp 2015-re 25 ezer alá csökkent az új cégek száma, majd megfordult a trend, és 2016-ban 26,3 ezerre, 2017-ben pedig közel 26,8 ezerre emelkedett - derül ki a Bisnode adataiból.

A cégtörlések száma tovább csökkent 2017-ben, bár továbbra is jóval több cég szűnt meg az egyes időszakokban, mint ahány létrejött. Az elmúlt 12 hónapban 15,3 százalékkal - 41,4 ezerre - esett vissza a megszűnt cégek száma, ami kiemelkedően magas a 2016 folyamán mért 2,68 százalékos csökkenéshez képest.

A pozitív tendencia oka az újonnan induló cégtörlési eljárások számának mérséklődésében keresendő, hiszen már 2016 folyamán jelentős csökkenésnek indult mind a felszámolások, mind a kényszertörlések száma hazánkban.

A működő cégek száma tavaly 1,22 százalékkal esett vissza, így év végén 511 249 céget tartottak nyilván Magyarországon, ami még mindig jóval magasabb a válság előtt mért értékeknél. 2016-ban a cégszám csökkenésének mértéke még meghaladta a 2,3 százalékot, így egy év leforgása alatt csaknem felére mérséklődőtt a működő cégek számának fogyása.

Mindössze hat ágazatban növekedett a működő cégek száma 2017-ben. Kiugróan magas - 500 céget meghaladó - növekedés jellemezte az építőipart, melyet a kommunális tevékenységet, valamint a gépjármű kereskedelmet folytató cégek követtek (126-tal és 81-gyel magasabb cégszámmal).

Az ingatlanügyletekkel, vegyianyag-gyártással, illetve közigazgatással, védelemmel, kötelező társadalombiztosítással foglalkozó cégek száma minimális mértékben növekedett.

A Bisnode adatai alapján továbbra is a legtöbb vállalkozás szakmai, tudományos és műszaki tevékenységgel foglalkozik, a működő cégek száma ebben a szektorban megközelíti a 85 ezret. A dobogó másik két helyén az ugyancsak népszerű kiskereskedelem és az építőipar áll, közel 55 és 47 ezer társasággal. Több mint 40 ezres cégszámmal büszkélkedhet még a nagykereskedelmi és az ingatlanszektor is.