Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Idén július és szeptember között csupán 81 stabilitás megtakarítási számlát (smsz) nyitottak Magyarországon, ezekre összesen 7,67 milliárd forint érkezett - derül ki a NAV friss adataiból.

Ilyen alacsony számlanyitása kedv csupán 2014 első negyedévében volt, ráadásul ez jócskán alulmúlja az idei második negyedév 379-es értékét, illetve az egy évvel korábbi 169-es számát is. Jócskán kisebb a hazaérkező, illetve ilyen módon tisztulni vágyó hazai vagyon értéke is: egy évvel korában 11,2 milliárd forint volt, míg az előző negyedévben 30,31 milliárd forint érkezett. Öröm az ürömben, hogy a negyedévben az smsz-számlákra érkező pénz értéke átlagosan megközelítette a 95 millió forintot - ilyen magas átlag viszont még nem volt a konstrukció indulása óta. (A konstrukció jelenleg kilenc pénzügyi szolgáltatónál érhető el.)

A jelek szerint beigazolódott az smsz-szel konstrukcióval kapcsolatos sejtés, miszerint a második negyedéves látványos adatok alapvetően az előző egy évre vonatkozó extra kedvezményeknek köszönhetőek. Az állam adózás fehérítési szándékában csupán a nagyobb összegű és elsősorban külföldön tartott pénzek gazdái voltak a kormányzat partnerei - kommentálta a friss adatokat Karagich István, a privátbanki szektort elemző Blochamps Capital Kft. ügyvezetője.

Így néz ki a konstrukció

Az smsz olyan adóamnesztia jellegű intézmény, amelyben a számlán elhelyezett, legkevesebb 5 millió forint származását és a korábban befizetett adó mértékét vagy megtörténtét nem vizsgálja az adóhatóság. Az összeg sávosan adózik (szja), az ötödik évtől pedig adómentessé válik.

A szabályozás 2015. július elsejétől úgy változott, hogy egy évre könnyítettek az adóamnesztia követelményein: ha az adózó egy éven belül kiveszi a számláról megtakarítását, akkor az szja mértéke húsz százalék, egy éven túl pedig tíz százalék. A könnyítés csak a 2016. július elsejéig elhelyezett összegekre vonatkozott, utána visszaállt a korábbi szabályozás.

A konstrukció 2013 végi indulásakor a jogalkotók és a privátbanki piac szereplői is évi 100 milliárd forint feletti vagyon érkezésére számítottak - ettől jócskán elmaradt a valóság, ugyanis a 11 negyedév alatt eddig a megnyitott 1961 számlára összesen 143,1 milliárd forint érkezett. Karagich becslések szerint a a külföldi/hazai arány a a számlanyitásoknál 50-50 százalék, míg a befizetett összvagyonnál 70-30 százalék lehet.

A Blochamps korábban úgy kalkulált, hogy az összes külföldön levő magyar vagyon értéke 2500-3000 milliárd forint lehet. Csak az EU-n belül - az uniós adóegyezmény-utalások NAV-adataiból számoltak alapján - 2012-ben 700-1300 milliárd forint volt a nevesített betétekben tartott magyar vagyon, míg 2014-re az Ausztriában, Svájcban és Luxemburgban vezetett számlák anonim betéteinek NAV-adataiból 700 milliárdos befektetési állomány következtethető ki.

Az smsz alakulása (negyedévente)
Megnevezés2014. I.II.III.IV.2015. I.II.III.IV.2016. I.II.III.
Számlanyitás (db)742151551661079816934617137981
Befizetés (milliárd Ft)6,212,910,38,57,35,611,229,113,830,37,7
Átlagos befizetés (millió Ft/számla)83,860,266,151,168,657,266,384,280,780,094,7
Forrás: NAV