Bár 2015 első hónapjaiban végre javult a magyarok fizetőképessége, a folyamat a második negyedévben megtorpant, a harmadikban pedig már újra kissé romlott a helyzet és a negyedik is csak kis pozitívumot hozott: tavaly december végén ugyanis 1 millió 796 ezer lakossági mulasztást tartottak nyilván a BISZ Központi Hitelinformációs Zrt. által vezetett központi hitelinformációs rendszerben (khr, korábbi neve bankközi adós- és hitelinformációs rendszer - bar). Ez 0,7 százalékkal, 13 ezerrel kisebb a szeptember véginél.

Mindez azt jelenti, hogy javuló lakossági jövedelmek és átmenetileg lenullázódott infláció ide, évközi banki elszámolás és forintosítás oda, 2015 egészében csupán 5,2 százalékkal, 98 ezerrel lett kisebb a mulasztásban lévő lakossági szerződések száma - derül ki a BISZ adataiból. Ehhez érdemes azt is hozzátenni, hogy 2014 egésze folyamán az emelkedés 198 ezres volt.

A khr-ben szereplő lakossági adósok száma a 2010 végi 1,392 millióról négy év alatt 1,9 millió közelébe került úgy, hogy a negatív folyamatot csak átmenetileg volt képes a 2011 végi és 2012 eleji végtörlesztési időszak megszakítani. Utána viszont folytatódott az emelkedés. Ez a negatív tendencia 2015. márciusában megfordult és a fennálló lakossági mulasztások száma egy csapásra az 1,8 milliós szint közelébe, majd júniusra hajszálnyival 1,8 millió alá ment és egyelőre ott is ragadt.

Csaknem ötmillióan vannak a rendszerben

A rendszerben nyilvántartott természetes személyek száma 2014. február és május között 31 ezer fővel csökkent, utána azonban hónapról hónapra emelkedett. A tartós, havi 5-8 ezer fős emelkedés oda vezetett, hogy a létszám bőven 4,9 millió fő fölé ment. Rossz jel, hogy május és december között egyik hónap sem hozott legalább átmeneti megállást.

Érdemes hozzátenni, hogy 2014 második felében is hónapról hónapra változtak az adatok és az év végére 4 millió 896 ezerre nőtt a nyilvántartott adósok száma. A múlt évben az április-májusi 4 millió 879 ezer jelentette a mélypontot, majd a khr az évet már 4,937 milliónál zárta

A khr lakossági alrendszerének adatai (időszak végén, ezer darab)
ÉvFennálló mulasztásVáltozás (%)Megszűnt mulasztásVáltozás (%)
20101392,2-374,4-
20111567,412,6136,5-3,5
20121498-4,4295116,1
2013169613,22991,4
2014189411,73176,0
2015. I. félév1796-5,240327,1
2015. III. n.-év18090,74081,2
20151796-5,2421
32,8
Forrás: BISZ

Hol van már az elszámolás?

A rendszerben nyilvántartott megszűnt mulasztási ügyek számánál jól látszik a deviza alapú jelzáloghiteleseknél 2015. március-áprilisban lebonyolított elszámolás és forintosítás hatása. Amíg ugyanis 2014 folyamán ezen ügyek száma havonta a 300-310 ezres sávban mozgott azzal, hogy éven belül a legmagasabb, 317 ezres értéket decemberben érte el, eddig 2015. februárban 319 ezerre nőtt, majd márciusban hirtelen 397 ezerre ugrott.

Ennek oka, hogy sok, a törlesztéssel késedelembe esett ügyfélnél "jól jött" az elszámolás nyomán visszajáró pénz: a visszatérítés ugyanis először is az adott hitelhez kapcsolódó hátralékot, majd az esetleges gyűjtőszámla-hiteltartozást csökkentette - így sokan "jöttek vissza" a késedelembe esők közül. A javulás üteme később csökkent, de így is havi 1-3 ezer volt, végül az év utolsó hónapjában a megszűnt ügyek száma 421 ezernél járt. Az augusztus-szeptemberi újabb forinthitel-elszámolási "kör" csak kis javulást hozott, mivel a tavaszinál jóval kisebb összeg járt vissza az ügyfeleknek. Kérdés, hogy a deviza alapú autóhitelek és személyi kölcsönök a 2015. decemberi-2016. januári forintosítása milyen mértékű javulást okoz majd a rendszerben.

Pang még a hitelpiac

A lakosság lanyha hitelfelvételi kedvét jelzi, hogy a fennálló és a rendszerben szereplő hitelszerződések száma folyamatosan csökken: amíg 2014 egészében 225 ezerrel lett kevesebb ezek száma, addig 2015. első negyedéve 235 ezres, a második pedig 101 ezres csökkenést hozott. Bár a tavalyi harmadik negyedévben megállt a csökkenés sőt a szerződések száma 16 ezerrel nőtt is, az utolsó három hónap ezt felülmúló, 46 ezres mínuszt hozott. Így a múlt év egészének eredménye mínusz 366 ezer - ezzel december végén már csupán 7 millió 796 ezer szerződés élt.

A folyamat fő oka, hogy a kifutó lakossági hitelszerződésekhez képest még mindig jóval kevesebb új kontraktus kerül be a rendszerbe. Ezt is jelzi, hogy a 2015 folyamán összesen 456 ezer szerződés szűnt meg, ez alig kisebb az egy évvel korábbi 462 ezernél.

Nyilvántartott hitelszerződések (év végén, ezer darab)
ÉvFennállóMegszűnt
20128400299
20138387597
201481621059
201577961515
Forrás: BISZ

Mi az a khr?

Az BISZ rendszere 433 referenciaadat-szolgáltató pénzügyi intézmény 10,3 millió lakossági, illetve vállalkozási szerződését tartalmazza. Ez a szerződésállomány több mint 4,9 millió természetes személyhez, valamint 151 ezer vállalkozáshoz tartozik.

A khr egy pozitív adóslista, amely minden hitel és hitel jellegű szerződést nyilvántart, és kezeli a szerződésekhez tartózó események, fizetési késedelmek, mulasztások, csalások, visszaélések adatait is - amely a korábban bar (bankközi adós- és hitelinformációs rendszer) néven köztudatba került nyilvántartás jogutódja. A bar egy negatív listás adósnyilvántartás volt, így csak azon adósok adatait kezelte, amelyek hitelszerződéseik visszafizetése kapcsán már mulasztásba estek.

A jelenlegi, alapvetően 2011 óta érvényes szabályozás szerint a természetes személy ügyfelek a hitelszerződés megkötésekor, a hiteligényük benyújtásakor vagy bármely más alkalommal, írásban nyilatkozhatnak arról, hogy a pozitív hiteladataikat a referenciaadat-szolgáltatók, a khr lekérdezésekor megismerhetik-e. Ez az átadhatósági ügyfélnyilatkozat, a khr-ben tárolt minden hitelszerződés pozitív hiteladatára egyszerre vonatkozik. A nyilatkozat viszont nem vonatkozik a negatív eseményekre, adatokra, azokat a referenciaadat-szolgáltatók korlátozás nélkül megismerhetik az ügyfélről. Ha az ügyfél megtiltja pozitív hiteladatai megismerhetőségét, akkor e tényt a rendszer rögzíti és azt ügyfélről szóló hiteljelentés tartalmazza.