A Femcafe.hu szerkesztősége kilenc bolthálózatot választott ki, melyekre két héten keresztül adhatták le voksukat az olvasók. A kampányban az alábbi közismert márkákra lehetett szavazni: Aldi, Auchan, CBA, Coop, Lidl, Penny Market, Reál, Spar, Tesco.

A portál szerint a nagy érdeklődésre számot tartó nyilvános szavazás elsősorban egy remek visszajelzés volt a márkák számára, hogy a fogyasztók milyen preferenciákat követnek, illetve melyik hazai üzletláncok a legkedveltebbek körükben.

Az első helyezett az Aldi lett, a szavazatok 32 százalékát megszerezve, míg tőle alig elmaradva, 30 százalékos szavazataránnyal a Lidl végzett a második helyen. Harmadik lett a Spar 15 százalékkal, míg az élmezőnytől eléggé leszakadva, a negyedik helyen holtversenyben a Tesco és a Coop végzett, egyaránt 5 százalékos szavazataránnyal. Az ötödik helyen az Auchan és a Penny Market osztozik (4-4 százalék), a hatodik a CBA lett (3 százalék), míg az utolsó helyen a Reál végzett (1 százalék), a kilenc résztvevő közül.