Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A faanyag-kereskedők ellenőrzését a telephelyi nyilvántartások alapján lehet átfogóan elvégezni, ennek révén ugyanis a kereskedők tevékenységét teljes egészében tudja vizsgálni a hatóság. A Nébih már 2017 májusában közzétett egy részletes útmutatót a faanyag kereskedők részére, ami alapján minden érintett el tudja készíteni a jogszerű működését igazoló telephelyi nyilvántartását.

A hivatal erdészeti szakemberei az elmúlt hónapokban országos átfogó ellenőrzést tartottak több megyében, 29 faanyag-kereskedő telephelyén a forgalmazott faanyagok nyomon követhetőségének vizsgálatára. Ennek során több olyan szereplőt is vizsgáltak, akik gyakorlatilag semmiféle nyilvántartást nem vezettek, holott a vonatkozó szabályokkal tisztában voltak. Megfelelő tájékozottságukat bizonyította, hogy egyéb kötelezettségeiket részben teljesítették. Az ellenőrzés-sorozat sajnálatos negatív tapasztalata, hogy továbbra is elterjedt gyakorlat a jogszabályi kötelezettségeknek való felszínes megfelelés - írja közleményében a Nébih.

A legsúlyosabb hiányosságok esetén az eljárás idejére vagy az előírt feltételek teljesítéséig a telephely működésének azonnali felfüggesztése elkerülhetetlen. Az átfogó ellenőrzés során erre több alkalommal is sor került. A felfüggesztést a hiányosságok teljes körű megszüntetése után lehet feloldani, az érintett kereskedők tevékenységét azonban a későbbiekben fokozottan ellenőrzi a hatóság.

A tűzifa-hirdetések ellenőrzését és a jogszerűtlen hirdetések eltávolítását, illetve ezek adatainak közzétételét is tovább folytatja a Nébih. Általános tapasztalat ugyanis, hogy a jogszerűtlenül működő kereskedők találékonysága és megtévesztésre való hajlandósága rendkívül nagy. Volt rá példa, hogy egy felfüggesztett kereskedő - azon túl, hogy a tiltás ellenére tevékenységét folytatta -, úgy reklámozta magát, mint a Nébih által ellenőrzött láncszereplő. A hatósági ellenőrzések elmarasztaló eredményéről azonban már nem tájékoztatta ilyen aktívan a vásárlókat.