Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Szinte elérhetetlen hétköznap napközben a Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő Zrt. (NHKV) telefonos ügyfélszolgálata - írja a Magyar Nemzet. Csak egy géphang figyelmezteti a lakossági és vállalati ügyfeleket, hogy május szemétszámláik élnek és ha július 15-éig nem fizetik ki azokat, akkor rájuk küldik az adóhatóságot (NAV).

A napilap újságírói nem tudtak kapcsolatba lépni a cégvezetéssel és a központi irodával. Amikor többórás próbálkozás után valaki felvette a telefont, azt monda: nem tudja kapcsolni a központi irodát, mert onnan még az ügyfélszolgálattal is csak levélben kommunikálnak.

Az újság szerkesztői azt akarták volna egyebek mellett megtudni, hogy miközben a szemétszállító cégek csődközeli állapotban vannak, miből futja az NHKV-nak több mint 130 millió forint értékű autóbérlésre és negyedévente több mint 11 milliós benzinszámlára. A kukaholding csak a szemétdíj behajtásával foglalkozik, amit a rezsicsökkentés miatt csődben lévő önkormányzati cégek végeznek. Az NHKV a beszedett pénzt egy részét adja vissza nekik.

A kukaholding tavaly áprilisi indulása óta képtelen maradéktalanul ellátni alapfeladatát, a szemétdíjak helyes kiszámlázását. Eközben arra már futotta erejéből, hogy olyan családoknak is fizetési felszólításokat küldjön, amelyek a vállalat hibájából nem kapták meg időben az idei csekkeket. A felelősséget a közszolgáltató cégekre tolják, mondván: azoktól kapják az adatokat.