Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A minisztérium jogelődjétől a Nemzetgazdasági Minisztériumtól már régóta próbálják megtudni, hogy egyes cégek mennyit költöttek adófizetés helyett tao-támogatásra. A jogi igazgató szerint a minisztérium tagadja, hogy lenne erről adatuk, pedig ezt az adatszolgáltatást jogszabály írja elő.

Sejtettük, hogy a nagy cégek, melyeket a 2010-es hatalom készen kapott egyfajta honoráriumként fizetnek sporttámogatást politikailag fontos sportcsapatoknak, részben pedig az új arisztokrácia cégei az egyik zsebükből a másikba juttatnak pénzeket - mondta a Hír TV-ben Ligeti Miklós, a Transparency International jogi igazgatója.

2017 márciusában jogerősen pert nyert a TI két minisztériummal, az Emmi és az NGM-mel szemben. Az ítélet értelmében a minisztériumoknak ki kell adniuk, hogy melyik sportszervezetek mely támogatási időszakokban mely támogatóktól mekkora összegű támogatásban részesültek - írta az Átlátszó, amely közérdekű adatigénylésre, fél év alatt a Magyar Labdarúgó-szövetségtől tudott meg tao-adatokat a Felcsút, a Fradi, a Kisvárda, a Mezőkövesd és a Videoton focicsapatra vonatkozóan. Ezen csapatok legnagyobb céges támogatói - a vállalatok a támogatás összegével csökkentheti adójukat és adóalapjukat - a közbeszerzések legnagyobb, Fidesz-közeli nyertesei, valamint a Mol, az OTP és a Telekom - derült ki az oknyomozó portál cikkéből.

A kép forrása: Pixabay.