A Mastercard legfrissebb adatai szerint már több mint 4 millió alkalommal érintettük fizetésnél mobilunkat a bolti terminálokhoz. Ehhez a tranzakciószámhoz mindössze két évre volt szükség.

Az első magyar banki mobiltárcát 2016 őszén mutatták be, ehhez azóta négy további bank csatlakozott. Jelenleg Magyarországon a Gránit Bank, az OTP, a K&H Bank, a Budapest Bank és az MKB Bank kínál ilyen szolgáltatást.

Ahogy annak idején az egyérintéses fizetést, úgy most a mobiltárcát is hamar megszerették a magyar kártyabirtokosok. Olyan újabb megoldásokon dolgozunk, amelyek egyszerűbbé teszik a vásárlók hétköznapjait a gyors, kényelmes és biztonságosan fizetéseknek köszönhetően - mondta Eölyüs Endre, a Mastercard Magyarországért és Szlovéniáért felelős igazgatója.

A mobilfizetés háttérfolyamataiért és biztonságáért a társaság tokenizációs megoldása felel. Ez egy olyan folyamat, amelyben a fizikai kártya helyettesítésére egy virtuális kártya, úgynevezett token jön létre. Ezt követően a token digitalizálódik, vagyis bekerül a felhasználó telefonjába, vagy más, fizetésre alkalmas okoseszközébe. Mivel a token csak az adott készülékben működik, a felhasználó tehát úgy tud mobiltelefonjával fizetni, hogy abban nem tárolja a fizikai kártya adatait, a Mastercard megoldásának köszönhetően a fizetési műveletben egy virtuális kártyaszámot használ.

Mobiltárcák mindig nálunk van, miért ne használnánk vásárlásaink során is? - mondta Pataky Piroska, a Mastercard marketingvezetője. A jövő ősztől lép életbe a PSD2 irányelv, amely gyökeresen alakítja át a fizetést. A mobilnak ebben is kiemelt szerep jut majd, hiszen az online tranzakciók során hitelesítési eszközként lehet használni: a felhasználó erre kapja majd bankjától az egyszeri kódokat, de akár ujjlenyomatával, archálójával is fizethetünk a jövőben.