Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

- Több országos boltlánc már bejelentette az idei béremelést, a Lidl mekkora összeget fordít bérfejlesztésre?

- Az idén, pontosabban a márciustól induló üzleti évben összesen 7,3 milliárd forintot költ béremelésre a Lidl Magyarország, az elmúlt két évben pedig 12 milliárd forintot költött erre a cég. A bérekre fordított összeg is tempósan növekedett az utóbbi években.

  • A 2018 februárjában zárult üzleti évben közel 23 milliárd forint volt ez az összeg,
  • a tavaly februárban lezárt évben már 29,9 milliárd forintot tett ki.
  • A most februárban véget érő évben meghaladja majd a 35 milliárdot
  • és a most folyó üzleti esztendőben már várhatóan közel 43 milliárd forintról beszélhetünk.

Azaz négy év alatt közel a duplájára emelkedett a bérekre fordított összeg.

- Közben mennyivel növekedett a létszám?

- A korábbi években durván ötszáz fős bővülés volt. Most pedig már összesen közel hatezer embernek ad munkát a Lidl. Fontos, hogy a Lidlnél a boltokban és a logisztikai központokban dolgozó alkalmazottak többsége teljes munkaidőben, 8 órában vannak foglalkoztatva.

- Tudatos-e a Lidl részéről, hogy a több boltlánc után jelentette be az idei bérfejlesztési terveit? Például azért, hogy megismerjék a konkurensek számait?

- Szó sincs erről. A béremelésről szóló döntés az adott üzleti év tervezésénél megszületik, tehát már hónapokkal korábban. Az adott gazdasági év zárása előtt, tehát februárban szoktuk közölni, a következő üzleti évre vonatkozó béremelés mértékét.

- Kiket érint és milyen mértékben az idei béremelés?

- Minden Lidl-dolgozót érint a béremelés. A különböző posztokon és beosztásban dolgozókat eltérő mértékben részesülnek a béremelésben. A dolgozók többsége havonta akár több tízezer forinttal nagyobb fizetés kap.

- Mondjuk egy bolti dolgozó mennyit kap a mostani bérfejlesztést követően?

- A kezdő bolti eladók bruttóban havi 280-301 ezer forintot kapnak, akik pedig már több mint három év dolgoznak a Lidlnél ebben a beosztásban, azoknál a havi összeg 313-335 ezer forint. Ebben benne vannak a béren kívüli juttatások, de az összeghez hozzájönnek a pótlékok, amelyek átlagosan egy-egy érintett dolgozónál tavaly 45 ezer forintot tettek ki. Így a kezdő bolti dolgozók a mostani üzleti évben 325-346 ezer forintot, a három év tapasztalattal rendelkezők pedig 358-380 ezer bruttó fizetéshez jutnak hozzá havonta.

- Mennyit kapnak a béremelést követően a többiek? Mondjuk a boltvezetők?

- Ahogy említettem, minden dolgozó nagyobb fizetést kap ebben a következő üzleti évben. Például az áruházak ellátását biztosító, a logisztikai központjainkban dolgozó komissiózók kezdőként 290-328 ezer forintot kapnak, három év után pedig 343-396 ezer forintot minden hónapban. Ezek az összegek is tartalmazzák a béren kívüli juttatásokat. A pótlékok viszont náluk is pluszban jelennek meg, tavaly átlagosan ez 67 ezer forint volt. Ebből adódik, hogy a havi bruttójuk 357-395 ezer forint lehet a kezdőknél, a több mint hároméves tapasztalattal rendelkezőknél pedig 410-463 ezer forint ugyanez.

Vagy vegyük a targoncavezetőket. A kezdőknél 316-349 ezer forint a havi bruttó, akik több mint három éve csinálják ezt, azok 371-433 ezret kapnak a béremelésnek köszönhetően. Ezt növelik a pótlékok, amelyek átlaga az esetükben 72 ezer forintra rúgott. Vagyis 388-504 ezer forintos bruttó bért is kaphat egy targoncavezető, függően attól, kezdő vagy legalább hároméves múlttal rendelkezik.

Ami a boltvezetőket illeti, három év Lidlnél eltöltött év után pótlékokkal és béren kívüli juttatásokkal 704-767 ezer forintot kaphatnak. Ez az összeg az ő kezdő fizetésüket 40 százalékkal haladhatja meg. Emellett korlátlan használatra prémium kategóriájú autó is jár nekik. A fizetésen és a béren kívüli juttatásokon felül minden dolgozó részese a Lidl egészségprogramjának, amely nagy értékű magán-egészségügyi ellátást tartalmaz.

- A Lidlnek a bérek terén is lépést kell tartania a többiekkel, de mi az idei bérfejlesztés elsődleges célja: új munkavállalók felvétele vagy a meglévők megtartása?

- Mindkettő, nem igazán lehet különbséget tenni és nem is lenne szerencsés. Mióta a Lidl a magyar piacon van, minden évben volt valamilyen mértékű béremelés, még azokban az években is, amikor mélyrepülésben volt a kiskereskedelem. Ezt a gyakorlatot folytatjuk.