Annak ellenére két számjegyű keresetnövekedést várnak jövőre a szakszervezeti vezetők, hogy egyes állami vagy önkormányzati tulajdonú cégek munkavállalói a hároméves bérmegállapodás alapján csak 5 százalékos emelésben részesülnének 2019-ben - írja a Világgazdaság.

Palkovics Imre, a Munkástanácsok Országos Szövetségének elnöke elmondta a napilapnak, hogy a jövő évre 12 százalékos minimálbér-emelkedést várnak el, a szakmunkásokra vonatkozó garantált bérminimumot 15 százalékkal kellene növelni, hogy ne külföldön próbáljanak szerencsét a munkavállalók. Ez reálértéken 9, illetve 12 százalékos bérnövekedés lenne.

Nemes Gábor, a Közlekedési Szakszervezetek Országos Szövetségének elnöke az állami, illetve önkormányzati tulajdonú vállalatok munkavállalóira vonatkozó 2017-es 13, majd idei 12 százalékos keresetnövekedés után jövőre kevésnek tartja a hároméves egyezségben foglalt 5 százalékos bérfejlesztést. A közlekedési ágazatban 10-20 százalék közötti a munkaerőhiány, főként járművezetők és magasan kvalifikált dolgozók, például a mérnökök hiányoznak

Meleg János, a Vasutasok Szakszervezetének elnöke is arról beszélt a Világgazdaságnak, hogy két számjegyű bérnövekedés szükséges jövőre a vasutasok körében az egyre inkább érzékelhető, mintegy 10 százalékos munkaerőhiány miatt. Egyébként a tervezett bérfejlesztés mértéke esetükben is 5 százalék lenne.

A fotó forrása: Szabó Dániel/Napi.hu