Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Az évi 200 milliárd forint árbevételt termelő és tavaly év végén 28 milliárd forint saját tőkéjű nádudvari integrátor KITE Zrt.-ért óriási harc dúlt. Ahogy a Napi.hu korábban beszámolt róla, Bige László nagyvállalkozó tulajdonában lévő, közel százmilliárdos forgalmú Nitrogénművek Zrt. hosszas előkészítés után kívánta megszerezni a KITE többségét, ám az utolsó pillanatban Guba Sándor - aki 24 éve a KITE dolgozója és a felügyelőbizottságának tagja - elővásárlási jogára hivatkozva ráígért az ajánlatra. Bige azonnal megvádolta a vevőt, hogy stróman, majd a nádudvari céggel hamarosan stratégiai megállapodást kötött, az agrárhitelezési piacon erősítő OTP Bank végül február végén bejelentette, megszerezte a KITE irányító többségét.

A Figyelő című hetilap összeállításában most azt írja, hogy az ősszel indult műtrágyaszezon elmérgesedő küzdelmében már hónapokkal ezelőtt nyilvánvalóvá vált, újra kiéleződött az évtizedes rivalizálás a hajdani két vadászbarát, Bige László és Csányi Sándor OTP elnök-vezérigazgató között. Több piaci szereplő is azt mondta a lapnak, hogy a bank azért szállhatott be a mintegy 30 milliárdosra taksált cégfelvásárlásba, hogy az Bigéé ne lehessen. Ezt persze az érintett hivatalosan nem erősítette meg. Az azonban látszott, hogy - bármi volt is a motiváló erő - az új felállásnak ára van. Az ország szántóterületének felét művelő közel nyolcezer agrárvállalkozást és gazdaságot ellátó KITE nem számíthat tovább a Nitrogénművek műtrágyájára, se a Bige Holding Kft.-be olvadt Tiszamenti Vegyiművek növényvédő-szereire. Más forrásból származó tápanyaggal és a volt partnerénél vonzóbb ajánlatokkal lesz kénytelen megtartani a partnereit. A megkérdezett gazdaságvezetők szerint ez eddig nagy árengedményes akciók árán is csak részben sikerült - írja a Figyelő.

(Jelmagyarázat: vastag nyíl - tulajdonos, zöld nyíl - jogelőd/jogutód)

Megéri helyezkedni a 100 milliárdos piacon

A piacon domináló Nitrogénművek-KITE páros minden évben meghatározta, a vásárlók szerint magasan tartotta az árakat. A duó szétválásával azonban megtörni látszik a hegemónia, amelytől sokan azt remélik, elhozza a piaci versenyt. Könnyebben jelenhetnek meg az új importőrök, a horvát, romániai és szerbiai készítmények. Kiegyenlítettebbé válhat a verseny azáltal is, hogy a bábolnai IKR-csoport széthullásával a cseh Andrej Babis érdekeltségébe került IKR Agrár Kft. egyre nagyobb termeltetői hálózatot épít ki. A cseh csoport szlovákiai, duslói műtrágyáját, növényvédő-szert, vetőmagot, más a termeléshez szükséges input anyagokat közvetve immár nemcsak hagyományos piacán, a Dunántúlon, hanem az Alföldön is terítheti - derül ki a Figyelő cikkéből.

Piaci információk szerint Bige László is új partnert talált: egyre szorosabbá válik az amerikai hátterű Cargill Magyarország Zrt. és a Nitrogénművek kooperációja. A  megkérdezett agrárcégek vezetői még a 40 milliárdos árbevételű mezőgazdasági gépkereskedő és szolgáltató, magyar Axiál Kft. csatlakozásával is számolnak.

(Jelmagyarázat: vastag nyíl - tulajdonos)

Trükköztek az árakkal

Piaci szereplők szerint minden évben nagy a taktikázás az évi 900 ezer-1 millió tonna körüli magyar nitrogénműtrágya-piacon, amit egészen le tudna fedni Bige pétfürdői gyára, a Nitrogénművek. A fél évig tartó műtrágyapiacon általában novemberben indul a vásárlás és márciusig, a kijutás végéig tart. A gazdák érdeke, hogy őszre az integrátornál, forgalmazónál legyen "költségszámlájuk", hogy az ilyenkor még kisebb árakon elindulhasson az előrendelés. (A Bige Holding 500-600 ezer tonna ammónium-nitrátot ad el évente Magyarországon, a termelés többi részét exportálja.)

A tavaly ősszel induló szezon elején a Bige Holding 75 ezres tonnánkénti árat adott, akkor ha a gazda egyfajta árukapcsolással vett tőlük terméket vagy mikrogranulátumot. Korlátozások is voltak, egy vevő jobbára csak 25 tonnás, azaz egy kamionnyi tételt vihetett, mert a kereskedő nem adhatott el többet 100 tonnánál. A kereskedőik állítólag versenyárat is alkalmaztak, ha megjelent a román import: tonnánkénti 73 ezerért is adhatták a nitrogént - derül ki a hetilap cikkéből.

A piaci szereplők szerint a nitrogénalapú műtrágya, a karbamid szezon eleji - a reálisnál 20 ezerrel alacsonyabb - 75 ezer forintos ára januárban már felment 5-6 ezer forinttal - írta a Figyelő. Közben elindult Bigééknek az exportpiac is, s a decemberben megrendelt hazai tételek szállítása elkezdett csúszni. (A csúszás mindig jellemző volt a piacra.) A hazai kereskedők és gazdák meg már nem tudnak mástól venni az előrendelések miatt, a műtrágyát pedig februártól már szórni kell...

(Jelmagyarázat: vastag nyíl - tulajdonos, vékony nyíl - cégjegyzésre jogosult)

Nagyításért kattintson az ábrára!