A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közlése szerint 89 helyszínen kerül az aszfalt alá automatikus tengelysúlymérő szenzor az útdíjköteles szakaszokon a túlsúlyos járművek kiszűrésére. A rendszer mozgás közben képes megmérni a tengelyterhelést, a jármű összsúlyát, majd ezt összeveti az útdíjadatbázissal, így fény derülhet az esetleges túlsúlyra. A rendszer az üzembentartót azonosítja, és a büntetést neki címezve szabja ki - írja az MTI.

Az MKFE főtitkára szerint minden tisztességes fuvarozó, sőt minden adófizető állampolgár közös érdeke, hogy a közúti közlekedésből kiszűrjék a túlsúlyos szállítójárműveket. Ugyanakkor a fuvarozók aggasztónak tartják, hogy míg a hazai vállalkozó automatikusan megkapja a fizetési felszólítást, a külföldiek esetében hiába állapítja meg a szenzor a túlsúlyt, büntetést csak azok fizetnek, akiket kiterelnek, ellenőrző mérlegen megmérnek, és a helyszínen bírságolnak meg, vagyis a rendszer a külföldi teherautók esetében csak közúti ellenőrzéssel együtt hatásos. (Jól megy a Waberer'snek.)