Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Évente több mint tíz milliárd forintot töm a magyar kormány a Forma-1-es versenyeket szervező és a mogyoródi versenypályát fenntartó Hungaroring Zrt.-be, amely az adófizetők masszív támogatása nélkül veszteséges lenne. A G7 hírportál áttekintette a cég gazdálkodását - legalábbis azt, amit ki lehet deríteni, mivel nem látható át a vállalat -, amiből kiderült, hogy egyre kevésbé a jegybevételekből él a Hungaroring.

Már 2010-ben is állami támogatás volt a Hungaroring teljes bevételének kétharmada, ám ez az arány 2018-ra 71 százalékra emelkedett. Ebben az időszakban nőtt a jegybevétel, 113 százalékkal, mivel a Hungaroring további eseményeket kezdett szervezni a Forma-1-en felül (ilyen a GT Open, a kamion EB, a GTA, a WTCR és a Red Bull Air Race). Csakhogy az állami támogatás ugyanebben az időben ennél is sokkal meredekebben, 178 százalékkal nőtt, és már meghaladja az évi 13 milliárd forintot (ebből fel lehetne építeni egy focistadiont - a szerk).

Régi lemez

Gyakori érv, hogy a Hungaroring azért szorul tetemes állami támogatásra, mert óriási turisztikai hatása van. Csakhogy semmilyen ezt alátámasztó gazdasági elemzés nem érhető el. Rendszeresen kommunikálják, hogy kétszázezernél több látogató volt a versenyen, de ez négy nap összesített látogatószáma, a vasárnapi versenyen például tavaly 87 ezren voltak.

Gazdasági hatása csak a külföldi turisták költésének van - a magyarok megtakaríthatták vagy másra is költhették volna a pénzt -, ezért valójában néhány tízezer ide látogató nézővel lehet számolni. Hogy hány külföldi látogathatott el a Forma-1-re, azt a Hungaroring itthoni kizárólagos viszonteladója, az Ostermann Kft. beszámolói segítségével lehet megbecsülni.

Ebből az rajzolódik ki, hogy a külföldiek az utóbbi években a jegyek negyedét-felét vették meg. Mivel jellemzően a drágább, többnapos jegyeket veszik, a látogatószámban még alacsonyabb lehet az arányuk. Ha három Magyarországon töltött nappal és harmincezer külföldi látogatóval számolunk, akkor (50 százalékos állami elvonást feltételezve) fejenként 289 ezer forintot kellene költeniük a külföldieknek, hogy megtérüljön a 13 milliárd forintos állami támogatás. Ez abszurd feltételezés.

A Magyar Turisztikai Ügynökség számai szerint naponta csupán 15 ezer forintot költ egy átlagos hazánkba érkező turista. A Forma 1-re költött állami támogatása tehát még optimista becslések szerint is veszteséget okoz a magyar adófizetőknek.

Régi biznisz

A Forma-1-es jegyek értékesítését 1993 óta a már említett Ostermann Kft. végzi, amely minden évben verseny nélkül kapja meg a jegyértékesítési feladatokat. Eközben a tulajdonosai évtizedek óta bent ülnek a Hungaroring vezetésében. E szerint tehát hiába 100 százalékban állami cég a Hungaroring Zrt., olyan igazgatósági tagot is bevesz a vállalat vezetésébe, aki legnagyobb piaci partnerének résztulajdonosa és ügyvezetője. És ezért még fizetést is kap.

Az Ostermann Kft. 2010 és 2018 között 12,5 milliárd forint értékű megbízást kapott, szinte kizárólag a Hungaroringtől. Ebből 2,4 milliárd adózott profitot tettek el a tulajdonosok, tehát 19 százalékos profitrátával dolgoztak, miközben az adófizetők nagyot buktak a Hungaroring támogatásán. A G7 cikkéből ugyanakkor az is kiderül, hogy lehet motorsportversenyeket nyereségesen is rendezni: erre példa az angol silverstone-i és a cseh brnói cég.