Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Egyes Volkswagen-modellek ára 1-2,5 százalékkal emelkedik - derül ki abból a levélből, amelyet a Napi.hu egy olvasója kapott márkakereskedésétől.

A levélből kiderül, hogy az importőr a "forint jelentős és tartós gyengülése" miatt kényszerül emelésre, amely alól azonban kivételt képez a Golf család, az új Touareg, a Beetle és a Jetta.

A kiadott ajánlatok szerdáig történő megrendelés esetén érvényesek.

A cég csütörtökön (ennek a válasz ismeretében nagy lehet a jelentősége) azt írta kérdésünkre, hogy

az árak emeléséről nincs döntés, a márkák a most érvényes árlisták alapján fogadják a megrendeléseket.

A forint árfolyama szerdán 318,8 forint volt, amely az egy hónappal ezelőtti 311,2 forinthoz képest 2,4 százalékos gyengülés.

Lapunk több importőrt is megkeresett, közülük cikkünk megjelenéséig a BMW, a Mercedes, a Smart és a Hyundai importőre jelezte, hogy nem emelik áraikat.

A Kia importőre azt jelezte: remélik, hogy ez egy rövid, átmeneti időszak lesz és nem kell árat emelniük.

A Renault és a Dacia importőre szerint jelenlegi forintgyengülés egyelőre túlságosan rövid ideje tartó folyamat ahhoz, hogy ennek hatásait beépítsék az ár- vagy a kedvezményszintekbe. Ha szükséges, akkor lépni fognak, ez a modellek egy részénél áremelést, másoknál az akciók újragondolása lesz.

A fotó forrása: Napi.hu/Szabó Dániel.