Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A részvény nagyító alatt című rovatban Orbán miniszterelnök bekapcsolódik címmel közölt írásban a szerző, Hans-Peter Siebenhaar kiemelte: a hosszan tartó vita Horvátországgal megterheli a Mol részvényét. Kifejtette: a Mol és a horvát kormány már egy évtizede vetélkedik az INA feletti ellenőrzésért, a magyar cég vezetője elleni elfogatóparancs pedig egy "előzetes csúcspont" ebben a folyamatban. Miután a Mol a magyar kormányhoz fordult segítségért, Orbán Viktor is bekapcsolódott a vitába - tette hozzá.

Hangsúlyozta: az INA "mindkét félnek gond". A cég sürgős beruházásokra szorul, hogy versenyképessé válhasson, a modernizációt azonban gátolja "az ármánykodás a kulisszák mögött".

A magyarok szerint a horvátok egyetlen célja az INA újraállamosítása - írta a Handelsblatt elemzője. Hozzátette: a helyzet rendezésére nem látszik lehetőség, az viszont már látható, hogy a két ország közti vita hátrányos a Mol részvényesei számára.