Az elkövetők budapesti és Pest megyei székhelyű cégeiken keresztül 2015 és 2017 között rendszeresen tettek szert milliós nagyságrendű jogtalan haszonra - tette hozzá Kovács Dorina.

Vásárlásként tüntették fel, és az általános forgalmi adót (áfát) visszaigényelték utána. Néhány cég esetében bevallották ugyan a külföldi beszerzést, de az áfát ezekben az esetekben sem fizették meg. A nyomozás során bebizonyosodott, hogy az áru ténylegesen nem járt a cégeknél, hanem a külföldi felrakodási helyről közvetlenül a végső vevőknek szállították.

A NAV pénzügyi nyomozói és revizorai huszonhat helyszínen tartottak házkutatást és gyűjtöttek bizonyítékokat. Az elkövetők által okozott kár biztosítására három ingatlant és kilenc teherautót zárolt a hatóság, ezek összértéke több mint kétszázmillió forint.

Eddig öt férfit és egy nőt hallgattak ki bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás miatt, de a gyanúsítottak köre még bővülhet - közölte Kovács Dorina.