Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Szembetűnő álláshirdetés özön árasztotta el a különféle portálokat, ami pedig a legfeltűnőbb, hogy megszaporodott a hazai boltosok hírverése, eladót, pénztárost, árufeltöltőt keres szinte mindenki - olvasható a portálon.

A multi áruházak ugyan a boltos átlag - az alapbéren felüli járandóságokkal együtt havi bruttó 210 ezer forint - felett fizetnek a fizikai munkát végző dolgozóknak, de a mérleg serpenyőjében ott vannak a kisebb boltosok is. Nekik sokkal nehezebb, ráadásul az sem mindegy, hogy az ország melyik szegletében helyezkedik el a boltjuk.

A blokkk.com szerint a kereskedők helyzetét az is nehezíti, hogy a versenyszféra fizikai dolgozói vastagabb borítékkal térhetnek haza fizetésnapkor (ez az átlag legutóbb 244 ezer forint volt), miközben a boltos átlag éppen csak túllépte a 210 ezer forintot. Igaz ugyan, hogy például az építőipar (havi bruttó 195 ezer forinttal), vagy a szálláshely-vendéglátás (171 ezerrel) rosszabbul fizet, de a külső, más szakterületekről elszipkázható munkaerő csábításában nem kevés hátrányban van a kereskedelem derékhada.

Szakadozó bértérkép

Lényeges, hogy vannak földrajzi eltérések is. Nem véletlen, hogy egyes multi áruházak területi bérpótlékot is adnak, földrajzi térségenként is próbálnak igazodni a munkaerő piachoz.

Az ország megyéit nézve három részre szakadtak a boltok a fizikai dolgozók bérét mérlegre téve - legalábbis a KSH adatai alapján. Fejér, Pest megyékben, a fővárosban és Veszprém megyében 200 ezer forint felett tudnak keresni a bolti eladók, pénztárosok, árufeltöltők. A másik véglet, hogy Komárom, Baranya, Tolna, Bács, Hajdú Nógrád megyékben 160-170 ezer forint között van az átlagkereset, a többi területen a kettő között. A 160-170 ezer forintos alsó sáv már nagyobb bérfeszültséget hordoz magában, hiszen a 2017-es minimálbér felett van ugyan, de a szakmai bérminimum már ebben a sávban tanyázik.

Nagyításért kattintson a képre!

Van, ahol más megközelítésben kétségbeejtő a helyzet, hiszen Komárom és Vas megyékben közel 100 ezer forinttal kevesebb a boltos fizikai dolgozók keresete a megyei átlagnál. Itt a legnehezebb a munkaerő csábítás, hiszen aki alkalmazottat keres, annak sok más merítési lehetősége nincs. De a fővárosban sem rózsás a helyzet, hiszen a közel félszázezres különbség sem intézhető el egy legyintéssel.

A vásárlóerőben is vannak földrajzi különbségek, de nyomós ok a kistelepülések súlya, aránya is egy-egy földrajzi térségben, vagy éppen a határ közelsége, ahonnan inkább ingázik a túlsó oldalra, aki teheti - írja a blokkk.com.

Fejér és Győr-Sopron megyékben nem a legutóbbi novemberi, hanem az eggyel korábbi, októberi adatokat vették figyelembe, mivel túlzottnak tűnt a kimutatott megugrás. Ennek oka lehet például egy pontatlan adatszolgáltatás is, így meg kell várni a szokásos adat felülvizsgálatot (ez része az adatfeldolgozásnak).