Parragh László a hetilap kérdésére, miszerint nincs-e rivalizálás a feleségével, Parragh Biankával, aki 2017. március 23-a óta az MNB monetáris tanácsának (MT) tagja, azt válaszolta: "a családfenntartó én vagyok. Amit a feleségem keres, az aprópénz a háztartásban".

Márpedig a hatályos jegybanktörvény szerint az MNB elnökének havi fizetése bruttó ötmillió forint, míg a monetáris tanács tagjai ennek hatvan százalékát, azaz 3 millió forintot kapnak.

Azt viszont, hogy ő maga mennyit tesz be a közös kasszába, Parragh nem akarta elárulni, mondván: "nem mondok számot, mert irritáló lenne".

Elmondása szerint volt otthon vita, amikor a felesége bekerült az MT-be, mert féltette, hogy ez támadási felület lesz. "Butaság lenne tagadni, hogy a kiválasztásában szerepe volt annak, hogy ő az én feleségem. Bizalmi pozíció, korrupciómentesnek kell lenni, ami feltételez bizonyos anyagi hátteret. És persze azt, hogy értsen a feladathoz" - az MKIK elnöke a HVG kérdésére.

Parragh Bianka az MNB-től kapott fizetésen kívül a legújabb, 2017 végi vagyonbevallása szerint az Óbudai Egyetemtől kap havi 264 ezer forintot egyetemi adjunktusként, valamint a Nemzeti Közszolgálati Egyetemtől is havi 132 ezret - olvasható a parlament honlapjára feltöltött vagyonnyilatkozatból. Emellett az MNB-től évi 450 ezres cafeteriában is részesül.

Miből él Parragh László?

Parragh László az MKIK választott tisztségviselőjeként tiszteletdíjban nem részesül. Parragh ugyanakkor vezető tisztségviselő három KAVOSZ-cégben, ezek közül 2016-ban csak - az MKIK és a VOSZ tulajdonában lévő  - KAVOSZ Pénzügyi Szolgáltatásokat Közvetítő Zrt.-nél részesült tiszteletdíjban, mint az igazgatóság elnöke - a társaság beszámolójából az derül ki, hogy 2016-ban a négy igazgatósági és négy felügyelőbizottsági tagnak összesen 120 millió forintot fizettek ki.

Parragh László a Mol Nyrt. igazgatósági tagjaként, a Fenntartható fejlődés bizottság elnökeként 2017-ben bruttó 14,3 millió forintban részesült, 1800 darab Mol-részvényt és a részvényjuttatáshoz kapcsolódóan bruttó 18 millió forint készpénzt kapott. Mol-igazgatósági tagként igénybe vehet egészségügyi szűrővizsgálatot (éves összege 84 ezer forint) és egy teljes körű egészségügyi ellátás csomagot (éves összege 350 ezer forint). A Mol élet- és balesetbiztosítást (79 ezer forint/fő éves összeg) és utasbiztosítást (18 ezer forint/fő éves összeg) is köt minden igazgatósági és felügyelő bizottsági tag részére - derül ki a Mol-beszámolóból.

Parragh László ingatlanos cége, az ITC-Invest Ingatlanhasznosító és Fejlesztő Kft. 2016-ban 67 millió forint nettó árbevétel mellett 24 milliós eredményt ért el - áll a Céginfo.hu adatbázisban. Osztalékot az év végén nem fizettek a tulajdonosoknak. A cég többségi tulajdonosa az Egyesült Államok Delaware államában bejegyzett ITC Co., amelynek képviselője Parragh László.