A Dunántúlon végeztek, illetve egy-két napon belül befejeződik az Érdi bőtermő betakarítása, és a hétvégén lezárul Pest és Bács-Kiskun megyében is. Az északi és észak-keleti régióban viszont még csak a napokban kezdődött, jóllehet itt a fajta részaránya kisebb, mint az ország nyugati és középső részén. A fajta terméshozama jó az ültetvényeken, de a minősége elmarad a várttól. Részben az elmúlt két hét jelentős csapadékmennyisége miatt, mely azt okozta, hogy a gyümölcsök felpuhultak, megrepedtek, rosszabb a feldolgozóipari minőségük.

Emellett gondot okozott, hogy az idén elnyúlt a virágzási időszak, így egyenetlen az érés. Más a színeződésük, de a későbbiekben ez a minőségi probléma kisimulhat még. A fél hektárnál kisebb ültetvényeken pedig súlyos cseresznyelégy-fertőzöttség tapasztalható - írja a portál körképében.

A Cigánymeggy és az Oblacsinszka szürete most kezdődik. A későbbi érésű főfajták (Újfehértói fürtös, Debreceni bőtermő, Kántorjánosi) szürete a középső és nyugati termőtájakon várhatóan néhány nap múlva megkezdődik, és a jövő hétvégén (július elején) nagy valószínűséggel az északi és észak-keleti régióban is. Számítani lehet arra, hogy a következő egy hétben várható kánikula (30-35°C) előrehozza és összetolja az érést, illetve a következő napokra prognosztizált - akár heves - zivatarok további befolyásoló hatással lehetnek a mennyiségre és a minőségre.

A meggyszezon június 12. magasságában indult, az első kisebb tételek 200 forint/kilogramm nettó áron kerültek a piacra, majd az Érdi bőtermő nagyobb tételeinek beindulása után 5-10 százalékkal drágultak. Az elmúlt napokban már érzékelhető kereslettel jelen vannak a lengyel vevők is, az ország minden főbb termesztőkörzetéből vásárolnak. A pontos, keresett mennyiséget, a keresleti szívóhatást jelenleg nem lehet még pontosan megbecsülni.

A hazai feldolgozóipart (konzerv- és hűtőipar) nyomják az átlagosnál magasabb alapanyag-árak és a vártnál gyengébb minőség költségnövelő hatása. A fagyasztóipar a későbbi lengyel termés esetlegesen alacsonyabb alapanyagáraitól tart, ami rontja a hazai késztermék versenyképességét.

Az idei időjárás nem kedvezett a meggyfáknak. Az elhúzódó és visszatérő tél késői fagyokat hozott. Valamint egyenlőtlenül oszlik el a hőség és a csapadékos időjárás. Mintegy 30 százalék a terméskiesés ahhoz képest, hogy rekordtermés - mintegy 90 ezer tonna - is lehetett volna kedvező körülmények között. A boltokban még nem lehet kapni a magyar csodameggyet, a  Pipacs 1 nevű superfood gyümölcs. A fajtának kiemelkedően magas az antioxidáns és a melatonin tartalma, valamint az időjárásnak is ellenállóbb. Az idei nehéz körülmények között vizsgázik.