A CBA Baldauf vezetésével éppen negyedszázada, 1992-ben indult, tíz vállalkozással és 17 üzlettel. Jelenleg az önálló tagokból álló tömörülés több mint kétezer élelmiszerboltot visz - összegez a kereskedelmi szakblog.

A Trade Magazin rangsora szerint a CBA csoport összesen több mint kétezer üzlete volt, s 2016-ban több mint 500 milliárd forint bevételt hozott. Öt évvel korábban, 2012-ben azonban több mint háromezer bolttal és 578 milliárdos forgalommal még második volt ebben a rangsorban a magyar lánc, így azért zsugorodott ebben az időszakban, más megközelítésben "letisztult" a rendszere.

Tény ugyanakkor, hogy pontosan abban az időszakban veszített teret a CBA csoport, amikor a magyar kormány számos korlátozást alakított ki a multi áruházak térnyerésének fékezésére, éppen a hazai boltosok védelmében (ágazati különadók, plázastop és egyebek). Ezek nélkül még nagyobb lett volna a baj a Blokkk.com szerint.

Párhuzamos valóságok

Nem egyformák a CBA boltok: az elit elhúzott és választóvonalak is vannak. A CBA-lánc üzleteinek valamivel több mint fele csak a külső körön, a CBA Cél nevű rendszerében fut, ami már egy lazább kapcsolatot jelent (ők kevesebb szolgáltatást kapnak). Az igazi franchise rendszer bő ezres másik tábora a szupermarketek és a Príma áruházak. Továbbá ott van a webáruház is.

A CBA honlapja is azért sejtet valamilyen megoszlást, hiszen több helyen kell boltot keresgélni. A cba.hu-ra toppanva a hagyományosnak sorolható CBA üzletek elérhetőségei vannak. Az üzletkeresőben a térképet követően ötszáz alatti a felsorolt üzletek száma (bizonyára egy szolgáltatás lehet itt szerepelni, ezért ilyen alacsony ez a szám).

De Príma bolt a CBA.hu-n egy sincs, ahhoz a prima.hu-ra kell kattintani. A Príma boltok száma a honlap felsorolása szerint 127 lenne, nagyobb része - szám szerint 76 - pedig pedig budapesti. Természetesen a cba.hu-ról át lehet lépni az online vásárlási oldalra, a prima.hu Webáruházra. A prima.hu oldalnak pedig szerves része a webvásárlási lehetőség indítása, az online.prima.hu.

A CBA hagyományos nagyobb alapterületű áruházai döntő részben egyébként három régi körre épültek. Egyrészt a rendszerváltás előtt fénykorát élt Csemege, majd későbbi életszakaszában a Julius Meinl jónéhány nagyáruházára, továbbá a már említett Match, valamint Profi áruházak felvásárlására (a Csemegét az osztrák Julius Meinl vitte tovább, majd a Match, de a CBA folyamatosan csipkedett ezekből boltokból).

A CBA nagyhalak

A CBA csoportban is természetes, hogy vannak kisebb és nagyobb súlyú kereskedők, utóbbiak száma kevesebb (így van ez a Coop csoportban is). Tevékenysége némelyiknek szerteágazóbb az átlagnál, mivel a boltos élelmiszerárusításon kívül nagykereskedik is, vagy éppen beszállt az online értékesítésbe.
A legnagyobb CBA-sok viszik az 500 milliárdos forgalom mintegy 15 százalékát. Baldauf legjelentősebb cége, a CBA Baldauf Kft dobogós a körben, így a fajsúlyosabb boltosok közé tartozik, a csoporton belül is.

Az online üzletágat a Budaconsum, a Nagymaros Trade, a Vörösvár, a CBA Újhegy, a Krupp és Társa és a M.Á.K '99 Kft viszi. Baldauf ebben már a jelek szerint nincs benne.

Eladja, vagy nem?

A kiszivárogtatás, vagy a véletlen szivárgás sohasem tesz jót egy üzletnek. Elképzelhető az is, hogy nem mindenkinek tetszik az esetleges szándék, akár más üzlet-, vagy versenytársnak, esetleg némely politikusnak. Már eddig is vagy egy tucatnyi bolthelyet elszipkáztak így is a multi áruházláncok a hazaiaktól. De Baldauf nem akárki.

Végül bármi lehet, de egy biztos: Kasszás Erzsit nem könnyű táncba vinni. És nagy ára van. És nem biztos, hogy a Lidl lesz a befutó, elég emlékezni a Cora adásvételére, amikor mindenki a CBA-COOP páros befutására számított, utána jött az Auchan. Váratlan eredmény is lehet a meccs vége.

A legnagyobb CBA franchise partenerek
árbevétel (milliárd forint)foglalkoztatottak (fő)
Krupp és Társa Kft20805
Vörösvár Kft14,4500
CBA Baldauf Kft10,3457
CBA L és F Kft7,5363
Halmshláger Zrt9,318
Budaconsum8,1209
Rubók Kft4,4227
Nagymaros Trade Kft4,3186
CBA-Remiz-Ker'993,2141
CBA-Újhegy Kft2,9109
CBA Extra Klasszis Kft294
M.Á.K. '99 Kft1,241
CBA Grand Gourmet Kft0,958
Csemeg-Stand Kft0,98
Hansa-Kontakt Kft44,6456
Forrás: e-beszamolo.hu, Blokkk.com