Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Az ügy háttere, hogy a Figyelő az elmúlt három évben folyamatosan foglalkozott az MKB-val kapcsolatos ügyletekkel. Brückner Gergely mintegy tíz cikket írt a bank helyzetéről, feltárta az állami megvétel körülményeit, ahogyan a későbbi eladás során is elsőként mutatta be, hogy milyen a vevői kör és annak háttere.

A bank megvételének idején az állam képviselője még úgy vélekedett a közvélemény előtt: "Az MKB egy jó állapotú, kiterjedt hálózatú bank, amelynek vannak veszteséges elemei is." Aztán hamarosan már egymás között arról értekeztek az állami vezetők, hogy borzalmas veszteség termelődik, és rengeteg adófizetői pénzre lesz szükség a megmentéshez.

Az ominózus cikk 22 hónapja, a Figyelő 2015-ös első lapszámában jelent meg. Soha, senkitől egyetlen helyreigazítási kérelem nem érkezett a cikkek kapcsán, az előzetesen feltárt információkat az MNB és az MKB későbbi tulajdonosokra vonatkozó be jelentései minden esetben igazolták - írta a hetilap.

Kardkovács Kolos, az MNB akkori jogi igazgatóságának a vezetője - azóta a monetáris tanács tagja (képünkön) -  üzleti titok megsértése miatt büntetőfeljelentést tett. A lap ugyan nem látta a feljelentést, de a kihallgatás kérdéseiből kitűnt: a gyanú az, hogy mivel Matolcsy György MNB-elnök Lázár Jánosnak küldött levelében írt az MKB Bank szörnyű helyzetéről és a várható tőkeemelési szükségletekről, azzal, hogy a Figyelő hallott a levél tartalmáról, s azt egy mondatban idézte, üzleti titkot sértett.

A tanúkihallgatás során Brückner olyan kérdéseket kapott, hogy milyen módon szerzett tudomást a levél tartalmáról, illetve tudta-e, hogy üzleti titoknak minősül az MKB masszív vesztesége.  Az eljárás folytatódik. A rendőrség most a nyomozási bíró felé indítványt tesz, hogy az újságírót kötelezze az információt szolgáltató személy kilétének a felfedésére  - olvasható a lapban.