Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A Közgép Zrt. érdekeltségébe tartozó Dunántúli Távközlési és Biztosítóberendezés Építő Kft. (DTB) nyerte meg a Thales Austria GmbH-val és a Thales Rail Signalling Solutions Kft.-vel közösen a váci vasútállomás biztosítóberendezési és távközlési munkáinak tervezésére és kivitelezésére kiírt közbeszerzést nettó 4,875 milliárd forintért - derül ki az uniós közbeszerzési értesítőből (Tenders Electrinic Daily). A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF) a beszerzés értékét előzetesen ötmilliárd forintra becsülte. A nyertesekkel júniusban kötöttek szerződést. Az uniós támogatással megvalósuló munkára pályázott még a Siemens Zrt. és a Siemens Schweiz AG alkotta konzorcium is.

Az egykor a MÁV érdekeltségébe tartozó DTB jelenlegi többségi tulajdonosa a szintén szombathelyi székhelyű Transdanuvius 2000 Távközlési és Közlekedésautomatikai Építő Kft., amely a Közgép birtokában van - derül ki az Opten cégtárának adataiból. A DTB 2011-ben 4,286 milliárd forint nettó árbevételt ért el, félmilliárddal többet, mint 2010-ben. Az adózott eredménye 701 millió forintot tett ki, amit teljes egészében osztalékként kivett a tulajdonos a cégből - derül ki az e-beszámoló portálon közzétett 2011-es beszámolóból.

DTB-adatok (millió forint)

200920102011
Nettó árbevétel378637454286
Adózott eredmény52,9694,7701
Mérleg sz. eredmény52,9231,50
Jóváhagyott osztalék0463,1701
Forrás: E-beszámoló, Opten

A NIF-megbízás része egy új, elektronikus állomási biztosítóberendezés létesítése Vác állomáson az engedélyeztetéssel és jóváhagyással együtt, az állomási órahálózat, távközlő, térfigyelő és utastájékoztató rendszer terveinek felülvizsgálata, a hiányzó tervek elkészítése és a rendszer kiépítése, továbbá üzemi épület építése, valamennyi forgalmi és szakági műszaki helyiségben tűz- és betörésjelző berendezések telepítése.

A DTB a közelmúltban a Győr-Sopron-Ebenfurti Vasút Zrt.-től (GYSEV) is nyert el megbízást: utastájékoztató rendszereket telepíthet három vasútvonal-szakasz kilenc állomásán, nettó 229,7 millió forintért.

A Szajol-Püspökladány szakaszon is befutottak

A DTB és a Thales Austria GmbH tavaly májusban is nyert el közös munkát a NIF-től: a Szajol és Püspökladány vasúti vonalszakasz biztosítóberendezési és távközlési munkáinak tervezési és kivitelezési munkáit nettó 20,973 milliárd forintért - derül ki a Közbeszerzési Értesítőből. A nagyszabású munka értékét előzetesen másfél milliárd forinttal "alulbecsülte" a NIF, a közbeszerzési tájékoztató szerint 19,473 milliárdra taksálta a szerződés értékét, amit szintén uniós támogatás felhasználásával finanszíroznak.

A Szajol és Püspökladány közti vasútvonalat egyébként összesen százmilliárd forintért újítja fel a Közgép a Swietelsky Vasúttechnika Kft.-vel és a Szentesi Vasútépítő Kft.-vel közösen. A NIF kivitelezésre kiírt mindkét közbeszerzését e cégek nyerték meg 2011 májusában, illetve júniusban.

A Thales Austria GmbH idén áprilisban megnyerte a NIF Bajánsenye - Boba vonalszakasz biztosítórendszerének átalakítására, továbbfejlesztésére kiírt közbeszerzést is, nettó 5,125 milliárd forintért. Azon az eljáráson szintén a Siemens-konzorciumot előzte meg.

A Thales francia anyavállalat védelmi üzletága ismerős lehet a nemzetközi bűnügyi krónikákból - hívta fel a figyelmet a k-blog.hu. A Thales csoportot 2011-ben tajvani kenőpénzek miatt 630 millió euró (200 milliárd forint) bírság megfizetésére kötelezték, míg korábban egy dél-afrikai fegyverüzlet kapcsán keveredett korrupciós botrányba a cég ottani leányvállalata.