A Gádoros területére, geotermikus energia kutatására, kinyerésére és hasznosítására meghirdetett kiírás nyertese az Aspect-TDE Geotherm Kft.

A 2013 óta megjelent hét koncessziós eljárás nyomán több mint 38 milliárd forint folyt be a költségvetésbe, akár több mint 110 milliárd forint befektetés valósulhat meg - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM).

A bányászati koncessziók megadásáról az innovációs és technológiai miniszter a vonatkozó törvények rendelkezései szerint, a minősítő bizottságok értékelése és javaslata alapján döntött. A nyertesekkel az eredményhirdetéstől számított 90 napon köthetik meg a szerződéseket, e határidő egy alkalommal, legfeljebb további 60 nappal meghosszabbítható.

A 2019 júniusában megjelent kiírásokra összesen hét pályázat érkezett, azok mindegyike formailag érvényesnek minősült. A Csongrád, Csorna, Érd, Zala-Kelet területen szénhidrogén- és a Sajókápolna területen lignit kutatására, feltárására és kitermelésére vonatkozó koncessziós pályázati eljárások beérkezett ajánlatok hiányában eredménytelenül zárultak.

Az elnyert szénhidrogén koncessziók 20 évre, a geotermikus koncesszió 35 évre szól, ez az időtartam újabb pályázat kiírása nélkül egy alkalommal, a koncessziós szerződés eredeti időtartamának felével meghosszabbítható.

A 2013 óta megjelent korábbi hat bányászati koncessziós eljárás eredményeként összesen 31 szénhidrogén és 3 geotermikus energia koncessziós szerződést kötöttek meg a nyertes pályázókkal. Az első hat körben összesen 14,7 milliárd forint koncessziós díjat, a már sikeresen megkutatott koncessziós területek termelése után 21,5 milliárd forint bányajáradékot fizettek be a központi költségvetésbe. A győztes pályázók kutatási munkaprogramjaik keretében 67 milliárd forint kötelezően teljesítendő és 39,8 milliárd forint opcionális befektetést vállaltak.

Idén az első három negyedévben a Magyarországon kitermelt kőolaj 35 százaléka és a kinyert földgáz 10 százaléka származott a koncessziós területekről. A most lezárult, hetedik körös koncessziós eljárásban a szerződések megkötése esetén a nyertes pályázók 2,41 milliárd forint koncessziós díj befizetését, benyújtott kutatási munkaprogramjukban összesen több mint 5 milliárd forint befektetését vállalták.

Az innovációs minisztérium a bányászati kutatási és kitermelési tevékenység elősegítése érdekében ezért az ágazatba irányuló befektetéseket ösztönző újabb koncessziós pályázatok megjelentetését tervezi.