Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) és az Országos Foglalkoztatási Közhasznú Nonprofit Kft. (OFA) közös programja, a Gyere haza fiatal! 2015-16-ban, egy év alatt csak 105 fiatalt tudott hazacsábítani körülbelül százmillió forintból. Tavaly az NGM és az OFA uniós pénzből a Vállalkozz Itthon Fiatal! programmal újra megpróbálta behúzni a fiatalokat. A 444.hu egy történetet írt le, egy Hollandiából hazatért fiatal tapasztalatairól, akit meggyőzött a kormány.

Ebből kiderül, hogy a hazacsábított fiatal vállalkozók, nem kapták meg időben a támogatást az NGM-től, így nem tudták beindítani a vállalkozásaikat, viszont már kiszállni se nagyon tudnak az egészből.

A kormány 2016 januárjában indította ezt a programot, amelynek a lényege, hogy az állam hárommillió forint vissza nem térítendő támogatást ad azoknak a 25 év alatti fiataloknak, akik Budapesten vagy Pest megyében indítanak mikrovállalkozást. A támogatásra pályázni kellett, de ehhez előbb el kellett végezni egy az OFA által szervezett nyolc hetes képzést, amelyen vállalkozási ismeretekre oktatták a fiatal vállalkozókat és segítettek megírni a pályázathoz szükséges üzleti tervet is.

Erre jelentkezett a 444.hu-nak nyilatkozó Tamás (akinek nem ez a neve, de szerződés kötelezi arra, hogy nem szidhatja a programot), aki Hollandiából tért haza, hogy robotokat fejlesztő startupot indítson. Tavaly februárban kezdte az előírt képzést és arra számított az üzleti tervében, hogy augusztusban megkapja a támogatást, és már akkor neki is állhat a társaival a fejlesztéseknek.

Augusztusban viszont kiderült hogy rossz kitöltési sablont kaptak az üzleti tervükhöz így újra kellett írniuk az egészet, amin aztán két hónapig ült az OFA.

Miközben Tamásék azon izgultak, hogy valamilyen versenytárs beelőzi őket az ötletükkel - amire a programban résztvevők között volt is példa - még a járulékokat is fizethették az időközben megalakított vállalkozásuk után, nagyjából havi 80 ezer forintot, ha nem egyéni vállalkozóként, hanem kft-vel vágtak neki a nagy kalandnak, hiszen az NGM csak az egyéni vállalkozóknak engedi, hogy a döntésig szüneteltessék a vállalkozásukat

A 444.hu rámutatott: a kormány adatbázisában látszik, hogy Tamásékhoz hasonlóan még 66-an pályáztak, összesen 193,1 millió forint értékben, de az NGM alá tartozó irányító hatóság fél év alatt egyetlen pályázatot sem bírált el.

Ez a csapdahelyezet a legtöbb pályázót teljesen padlóra küldte anyagilag. Ráadásul a hónapok óta tartó várakozás miatt az üzleti tervük is teljesen elavult.

A Vállalkozz Itthon Fiatal! program vidéki lába sem áll sokkal jobban. A Pest megyén kívüli régiókban tavaly október óta összesen 50-en pályáztak ugyanerre a támogatásra, amiből az NGM-nek csak öt céggel sikerült támogatási szerződést kötnie 14,8 millió forint értékben, de még ők sem kapták meg a pénzüket.

Annak ellenére, hogy az állam nem fizet, a program most is fut tovább, de a résztvevők nem szállhatnak ki, mert ha nem pályáznak, vissza kell fizetniük a képzés 200 ezer forintos költségét.

A 444.hu cikke szerint egy cég azért jól járt az egésszel, a feltételül szabott képzést tartó "IOSZIA" Duális Szakképzési és Felnőttképzési Intézmény Kft., amellyel az OFA tavaly két szerződést kötött. Az egyik szerint a cég 2016 decemberétől 2018 végéig e-learning modulokat fejleszt és tanagyagokat dolgoz ki 17 millió forintért, a másikban pedig azt vállalják, hogy 2018 végéig mentori tevékenységet biztosítanak a Vállalkozz Itthon Fiatal! program résztvevőinek szintén 17 millióért.

A cég ügyvezetője, Fülöp Henrik jó kapcsolatokat ápol kormánypárti politikusokkal, és már többször is elég jól szerepelt pályázatokon - egyebek mellett például 2013-ban, amikor a kormány átrajzolta a nyelviskolák piacát - jegyzi meg a 444.hu.