Az Európai Bizottság által július 25-én kiadott Consumer Conditions Scoreboard 2017, azaz a "Fogyasztói Körülmények 2017-es Eredménytáblája" szerint az e-kereskedelem nagyfokú térnyerése magával hozta a kiemelt szabályozói figyelmet is. Mindez kiterjed az Európai Unió, és a tagállamok fogyasztóvédelmi hatóságaira is. A szabályozás azért is fontos, mert a KSH adatai szerint az e-kereskedelem hazai volumene 2010 óta évente átlagosan 38 százalékkal emelkedett az egy évvel korábbi szinthez képest - írja közleményében a Wolf Theiss, Közép- és Kelet-Európa egyik vezető ügyvédi irodája.

Fontos különbség a hagyományos kereskedőkkel szemben, hogy az internetes árusítóknak nem csak a Polgári Törvénykönyv és a fogyasztóvédelmi törvény rendelkezéseinek kell megfelelniük, hanem az e-kereskedelmi szolgáltatókra vonatkozó speciális rendelkezéseknek is. Ilyen, hogy a honlapokon fel kell tüntetniük a tárhelyszolgáltató adatait, a webáruházat üzemeltető vállalkozás e-mail címét és egyéb kapcsolati lehetőségeit, valamint az illetékes fogyasztóvédelmi hatóság és békéltető testület elérhetőségét.

"Az adatközlési kötelezettségen túl a webáruház megfelelő visszaigazolási mechanizmussal is kell, hogy rendelkezzen mind a feladott áru, mind pedig a fogyasztó elállási jogának gyakorlása során visszajuttatott termékhez kapcsolódóan. Kiemelten fontos továbbá a kereskedő által alkalmazott általános szerződési feltételek tartalma, amely nem csorbíthatja a fogyasztó jogszabály adta jogait" - írják.

Így a fenti szabályoknak nem megfelelő szolgáltatók, kereskedők több féle bírságot kaphatnak. Az első jogsértésre a hatóság ugyan csak figyelmeztetéssel reagál, de ismételt szabálytalanságnál a kötelező minimum bírság már 200 ezer forint. A bírságmaximum alapesetben kkv-k esetében 2 millió forintig, a fogyasztók széles körének jelentős vagyoni hátrányt okozó jogsértés esetén azonban a vállalkozás éves nettó árbevételének 5 százalékáig terjedhet. Egyéni vállalkozók esetén a bírságmaximum már 5 millió forint, míg egy nagyvállalat esetében ugyanez 500 millió forint, minősített esetben pedig 2 milliárd forint is lehet.

Amennyiben a bírság önmagában nem lenne elég elrettentő, 2017-től a hatóság a súlyos jogsértésen kapott vállalkozásokat a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium által vezetett nyilvános honlapon (www.jogsertowebaruhazak.kormany.hu) is feltünteti.

Érdekesség, hogy az e-kereskedelmi trendek folyamatosan átalakulnak, melyből kitűnnek az emberek hétköznapi igényei is. Az elmúlt időszakban a leggyakrabban vásárolt termékek már nem a híradástechnikai és informatikai eszközök, hanem az olyan használati cikkek, mint a pelenka.