A GKI Digital 2015 óta készít forgalmi adatokon alapuló, nyilvános rangsort a magyar piac legnagyobb e-kereskedőiről. A legfrissebb felmérésből kiderül, hogy bár 2016-ban tovább nőtt az első 10 e-kereskedő forgalomarányos súlya, a bővülés dinamikája lassul. Míg 2014-ről 2015-re az első 10 szereplő átlagos bővülése 73 százalék volt, addig ez a mutató 2015-ről 2016-ra 20 százalékra csökkent.

Ez összhangban van a teljes hazai kiskereskedelmi piac lassuló növekedési ütemével - állítja a GKI Digital -, ugyanakkor a toplistán több olyan szereplő is van, aki tavaly a teljes piac 18 százalékos bővülésénél kisebb mértékben tudott nőni.

A GKI Digital felmérése szerint a toplista szereplői a tavalyi év során együttesen mintegy nettó 110 milliárd forint forgalmat realizáltak online értékesítésből, ezzel 2016-ban a Top 10 már a hazai online kiskereskedelmi forgalom 35 százalékáért felelt, melyhez összesen több mint 5 millió sikeres tranzakció (rendelés) társult.

Kik vannak a listán?

  • A lista első helyére harmadik alkalommal is az Extreme Digital került, ezzel továbbra is Magyarország legnagyobb forgalmú e-kereskedője.
  • A második helyet továbbra is az eMAG birtokolja, amely a toplista szereplői közül kimagaslóan a legnagyobb éves forgalombővülést érte el 2016-ban.
  • A harmadik helyen - egy helyet javítva - a Media Markt online áruháza áll. amellyel a műszaki áruházlánc a 2013-as indulást követően 2016-ra az ország legnagyobb, offline háttérből induló e-kereskedelmi szereplőjévé nőtte ki magát.

A 4. a tulajdonosváltáson is átesett, cseh hátterű MALL.hu, az 5. a Tesco online áruháza - Magyarország legnagyobb élelmiszer webshopjaként -, egy helyet javítva a 6. helyre jött föl az ország legnagyobb számítástechnikai webshopjaként az iPon.

Szintén egy helyet javított és ezzel a hetedik helyre került az Aqua Electromax, amely mára a legnagyobb, '90-es évek végén alapított webáruház Magyarországon. A listára új szereplőként lépett be és ezzel a 8. helyet sikerült megcsípnie a 220voltnak, amely a legnagyobb, dedikáltan fotózásra szakosodott online áruház hazánkban.

A lista kilencedik helyét a Libri-Bookline - az ország "kultúráért felelős" webshopja - foglalja el. Bár idén 3 helyet visszaestek, az online vásárlók továbbra is náluk adták le a legnagyobb számú rendelést 2016-ban.

A lista 10. helyén változatlanul a Tchibo webáruháza található. A GKI Digital e webáruházzal kapcsolatban kiemeli, hogy a top 10 közül egyedüliként ők foglalkoznak szinte kizárólag saját márkás termékek értékesítésével.