A Közbeszerzési Értesítőben október 12-én egészen különös ajánlattételi felhívás jelent meg: A Fővárosi Önkormányzat tulajdonában lévő Budapest Gyógyfürdői és Hévízei (BGYH) Zrt. közbeszerzést írt ki a Csillaghegyi Strandfürdő területén létrehozandó sípálya, valamint futballpálya építésére és üzemeltetésére, hasznosítására. Havi 686 millió forintért adnák koncesszióba a két létesítményt 15 évre - írja az Átlátszó.hu.

A közkedvelt strand a III. kerületi Pusztakúti út 2-6. szám alatt található, a Római után ez a főváros második legrégebbi strandja. A BGYH felhívása szerint az ingatlan

  • 2188 négyzetméteres részén lenne a sípálya a hozzá tartozó kiszolgáló létesítményekkel és parkolóval, melyek további 960 négyzetmétert foglalnának el, a belső út pedig még 492 négyzetmétert
  • 6867 négyzetméteres részén lenne a futballpálya.

A kétféle létesítmény kialakításának és üzemeltetésének jogát havi nettó 685,9 millió forintért cserébe adná koncesszióba a BHGY tizenöt évre, vagyis mai értéken nagyjából 123,5 milliárd forint bevételre tehetne szert a fővárosi cég.

Ajánlatokat olyan cégektől vár a BHGY november 15-ig, melyeknek működési idejük alatt nettó árbevétele sípálya-üzemeltetésből minimum nettó 20 millió, focipálya-üzemeltetésből pedig minimum 150 millió forint volt; és üzemeltettek már legalább egy, legalább 1000 négyzetméter területű sípályát és kiszolgáló létesítményt, valamint legalább egy, legalább 5000 négyzetméter területű labdarúgópályát.