Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Az újbudai önkormányzat 2016 végéig nyereségesen üzemeltette a XI. kerület parkolási rendszerét, ahogyan az normális - kezdi beszámolóját a 24.hu. Nagyjából 100 százalékos haszonkulccsal negyedmilliárd forintot kasszíroztak, amit természetesen egyéb helyi kiadásokra fordíthattak.

Aztán 2017-ben költség az előző évinek a duplájára ugrott, miközben a bevétel csak szerény mértékben nőtt, és csupán 110 milliós plusszal jött ki az önkormányzat a bizniszből. Idén pedig 130 millió forinttal többet fog felemészteni a parkolási rendszer üzemeltetésestül, behajtásostul, parkolólétesítésestül, mint amennyi bevételt hoz. Azaz veszteséges lesz.

Nem segített, hogy nőttek a parkolási díjak. Az önkormányzat szerint soha nem a haszonszerzés volt a céljuk, hanem a a kerületi utakat elárasztó P+R parkoló autók kiszorítása, a helyi lakosok segítése abban, hogy a lakásukhoz közel állíthassák le gépjárművüket. Emellett fejlesztik a parkolási rendszert, ami pénzbe kerül.

Érthetőbbé teszi a történetet, hogy a parkolási feladatok ellátására korábban kötött szerződések 2016 végén lejártak, ezért új közbeszerzési eljárásokat írtak ki. Az új nyertesek jóval drágábban vállalták a feladatokat, mint elődeik. A hírportál számításai szerint ami idén 330 millió forintból jön ki, azt a korábbi években ennek a harmadából kifizették.

A nyertesek között találjuk

  • a G4s Készpénzlogisztikai Kft.-t, amely nemrég került Orbán Viktor jó barátjának, Garancsi Istvánnak az érdekeltségébe,
  • a Siemens Zrt.-t,
  • a Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt-t (nevéből adódóan a VIII. kerület cége),
  • és az Újbuda Smart 11 Kft.-t (a XI. kerület cége),
  • de az igazán nagy pénzt a SIS Parking Kft. szakítja a parkolási rendszer üzemeltetéséért.

A fotó forrása: Szabó Dániel/Napi.hu