Természetesen sok pénzbe került nekünk, hogy megszerezzük a TV2 Media Group Holdings Kft. 100 százalékos üzletrészét - mondta az Indexnek Fonyó Károly. Simicska Lajos üzlettársa azt nem akarta elárulni, hogy cége, a Megapolis Media Zrt. Yvonne Dedericknek és Simon Zsoltnak utalta-e a pénzt. Fonyó szerint "egyelőre korai lenne" nyilvánosságra hozni a tranzakció pontos menetét, de mint mondta, minden dokumentálva van arról, hogy hogyan zajlott az adásvétel.

A magát a TV2 új tulajdonosának és ügyvezetőjének tartó üzletember azt viszont megerősítette, hogy a kedden lebonyolított ügylet során az eladó szerepét a Dederick és Simon cége töltötte be. Az eladáshoz azonban nem kellett a hozzájárulásuk, sőt jelenlétük sem, mert egy régebben, 2014 elején létrehozott szerződéses konstrukció ezt lehetővé tette. Így történhetett meg, hogy egyetlen napon belül Dederick és Simon kétszer is eladhatta a kereskedelmi csatornát, amelynek a papírforma szerint 2013 decembere óta voltak tulajdonosai.

2013-as ügylet körül már a kezdetektől fogva voltak pletykák. Nehezen volt hihető ugyanis, hogy a német ProSiebenSat.1 a csatorna addigi vezérigazgatójának és a korábbi gazdasági igazgatónak adta el a milliárdokat érő tévét - jegyzi meg az Index. Bár a németek is azt állították, hogy hitelt adtak a vásárláshoz, sokáig tartotta magát az a szóbeszéd, hogy a valódi tulajdonosok nem ők, hanem Simicska Lajos érdekeltségébe került a tévé. Ezt látszik most erősíteni Fonyó Károly, Simicska üzlettársa, aki szerint az opciós szerződést már 2014 elején megkötötték.

Simon, Dederick: abszurd az egész

Abszurdnak nevezték a TV2 eladói, Simon Zsolt és Yvonne Dederick, hogy Fonyó Károly cége, a Megapolis lenne a televízió új tulajdonosa - áll a Tények.hu oldalon. Az ezzel kapcsolatos híreszteléseknek szerint nincs semmi valóságalapja és jogilag is nonszensz. Komoly vállalat vagyunk, komoly ügyvédi irodák dolgoztak az ügyleten hónapok óta, nem értjük, hogy miért vesz bárki is komolyan egy efféle fantazmagóriát - közölték. Állítják, Fonyó Károly nem lépett velük kapcsolatba.

Amikor arra kérdeztek rá a tulajdonosoknál, hogy a Megapolisnak volt-e elővásárlási joga, a tulajdonosok nem igennel vagy nemmel válaszoltak, hanem közölték: "azért arra emlékeznénk, ha ilyesmit aláírtunk volna" - hívja fel a figyelmet az Index. Közölték, hogy a korábbi tulajdonosok, a németek (P7S1) is jóváhagyták a megállapodást, hiszen "nélkülük nem is köttethetett volna semmilyen üzlet".

Szerintük a tegnapi, a Andy Vajna cégével aláírt megállapodás minden lépésében jogszerű, ezért szerintük kizárt, hogy "a mostani műbalhé hatással legyen a csatorna működésére", a képernyő nem sötétül el, és a napi működést sem fogja zavarni.

Zavar a cégek körül

A cégeladással kapcsolatban már a harmadik közleményt jelenteti meg a TV2-csoport, amelyben torlódnak a cégnevek. A mai kérdés-felelek közleményük szerint:

"- Milyen cégeket vett meg a Magyar Broadcasting Co. Kft. és kitől?

- A TV2 Média Csoport Kft.-t és a CEE Broadcasting Ltd.-et vásárolta meg a Magyar Broadcasting Co Kft. (Vajna cége - szerk.) Az erről szóló szerződést 2015. október 15-én írták alá.
A TV2 Media Group Holdings Kft. és a CEE Broadcasting Holding Kft. mint eladók, a Magyar Broadcasting Co. Kft. mint vevő, a ProSiebenSat.1 MediaA AG pedig mint hitelező volt jelen, ez egy háromoldalú megállapodás."

A nyilvános cégadatok szerint a TV2 Média Csoport Kft. tulajdonosa a TV2 Media Group Holdings Kft., amely Simon és Dederick érdekeltségében van, de üzletrészükön jelzálogjoga van a korábbi tulajdonos német ProSiebenSat.1-nek. Az értékesítés ugyanis eladói hitelkonstrukció formájában valósult meg, azaz a következő évek árbevétele, illetve eredménye függvényében kellett fizetniük a tévéért a vásárlóknak. A Céginfo.hu adatai szerint a Magyarországon bejegyzett CEE Broadcasting Holding Kft. tulajdonosa szintén Simon és Dederick, üzletrészükön a ProSiebenSat.1 Media AG zálogjogával.

Simicska Lajos üzlettársa, Fonyó Károly érdekeltségében lévő Megapolis Media Zrt. viszont azt közölte, hogy ők kedden (október 13-án) a TV2 csatornát közvetve tulajdonló TV2 Media Group Holdings Kft. 100 százalékos üzletrészét vették meg. - Így annak tulajdonát, a TV2 Média Csoport Kft.-t nem adhatták volna el csütörtökön (a szerk.).