Romvári Frigyes 2018 januárjától a Mastercard régiós ügyfélkapcsolati igazgatójaként folytatja munkáját, ezen belül kiemelt feladata lesz a fizetéstechnológiai cég és az OTP Bank régiós kapcsolatának támogatása.

A szakember hat éve érkezett a Mastercardhoz ügyfélkapcsolati vezetőként, az OTP mellett a Raiffeisen és az Erste bankokkal való kapcsolattartás tartozott fő feladatai közé. Az elmúlt évek során számos további ügyfélkapcsolatot épített ki, eközben pedig értékesítési vezetőként fontos szerepe volt a partnerek fizetéstechnológiai szolgáltatásainak bővítésében és megújításában Magyarországon, illetve értékesítés támogatási területen a közép-európai régióban egyaránt.

Romvári a Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen szerezte diplomáját, ezt követően négy évig dolgozott a Budapest Bank bankkártya termékfejlesztési osztályán, majd a General Electric nemzetközi vezetőképzőjén vett részt, ezt követően a CIB Bank kockázatkezelési osztályának egyik vezetőjeként tevékenykedett.

Fotó forrása: Mastercard