A nyílt közbeszerzés eredményét az ajánlatkérő Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. tette közzé a Közbeszerzési Értesítőben. A becsült ellenérték 650 millió forint volt.
A vonalszakasz 18 kilométer hosszú, ebből 6 kilométer lesz háromvágányú. A két végpont közé ékelődik a Déli összekötő vasúti Duna-híd, de ennek a tervezése nem része ennek a tendernek.

A nyertesekkel szeptember 19-én kötötte meg a szerződést a NIF.  A másik ajánlattevő konzorcium tagjai a következők voltak: UTIBER Közúti Beruházó Kft., FŐMTERV Mérnöki Tervező Zrt., INFRAPLAN Vasút- és Úttervező Zrt. valamint az UNITEF-83 Műszaki Tervező és Fejlesztő Zrt.

Mint a  Napi.hu hírül adta, a kormány módosította a közútfejlesztésekhez kapcsolódó korábbi határozatait. Ebben szerepelt a budapesti kötöttpályás projektek listája, amely a következőket tartalmazta:

  • a Budapest-Kelenföld és Ferencváros vasútállomások között háromvágányú kapcsolat megteremtése, két új megállóval és a Déli Összekötő Vasúti Híd kiszélesítésével;
  • a Budapest - Ferencváros - Kelebia vasútvonal fővárosi nyomvonalkorrekciója (ennek a MÁV a beruházója);
  • a Ráckevei HÉV vonal fejlesztése és az egységes fővárosi kötöttpályás közösségi közlekedési hálózatba való integrálása;
  • a Csepeli HÉV fővárosi villamos hálózatba integrálása;
  • a kis földalatti rekonstrukciója és a járműbeszerzése, valamint a Gödöllői és csömöri HÉV vonalak felújítása.