Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A Magyar Posta felsőbb utasításra egyes településeken csak az előre megírt értesítőket dobja be, így az ügyfelek kénytelenek a hivatalba fáradni, ha át akarják venni küldeményeiket - írtuk meg csütörtökön az RTL Klub értesülése alapján.

A hír kapcsán a posta tájékoztatót küldött a Napi.hu-nak, mely szerint a nemzetközi közönséges leveleket csak akkor kötelesek háznál kézbesíteni, ha annak mérete nem haladja meg a levélszekrények bedobónyílásának méretét. Erről egy idén áprilisban hatályossá vált jogszabály, a 81/2017. kormányrendelet rendelkezik.

Eszerint a posta a 324×229×24 milliméternél nagyobb, közönséges küldemények címre kézbesítését mellőzheti, a postás ebben az esetben egy értesítőt dob a levélszekrénybe, hogy a küldemény mikor és hol vehető át.

A jogszabályi rendelkezést a társaság szerint az indokolta, hogy a külföldről (főleg Távol-Keletről) érkező küldemények nagy része nem csomagként, hanem közönséges postai levélként érkezik (jellemzően ingyenes szállítási költség mellett), amelyet szabály szerint a levélszekrénybe kell bedobni a postásnak.

Szerintük ugyanakkor ezek az árutartalmú küldemények sok esetben egyszerűen nem férnek bele a levélszekrényekbe, sőt gyakori, hogy a postás táskájába sem fér bele. Amennyiben ezeket a külföldről érkező termékeket csomagként rendeli meg az ügyfél, úgy azt továbbra is háznál kézbesíti a Magyar Posta, ám ennek a díja magasabb - magyarázták.

Továbbá a belföldön a 324×229×24 milliméternél nagyobb "leveleket" csak csomagként adhatják fel az ügyfelek, így ezek házhoz kézbesítése más csomagokkal együtt a szokott módon történik.

A változásról az ügyfeleket a Posta a honlapján elhelyezett ismertetőben, valamint a postai szolgáltatások általános szerződési feltételei 2017 április 24-ével hatályos dokumentumában tájékoztatták.

Az egész csak egy félreértésből ered?

A Magyar Posta tehát határozottan cáfolja, hogy felsőbb utasításra nem kézbesítenek háznál leveleket, vagy nemzetközi küldeményeket. A munkatársak a hatályos jogszabályok alapján járnak el. Az viszont valóban igaz, hogy a karácsonyi időszakban nagyobb a munkateher a postai dolgozókon, ezért is fordulhatott elő, hogy munkatársunk félreérthetően válaszolt a feltett kérdésre - fogalmaztak a közleményben.

A cég szerint az is a valóságot tükrözi, hogy a posták és a logisztikai üzemek tele vannak csomagokkal, hiszen a karácsonyi csúcsszezon van, átlagosan 20-30 százalékkal több csomag érkezik a Postára, mint tavaly ilyenkor. Ezért, sajnos, előfordulhat, hogy a megszokottnál többet kell várakozni egyes postákon, hogy átvegyék ügyfeleink a csomagjaikat. A megemelkedő csomagforgalomra ugyanakkor a Posta felkészült, bővítette a logisztikai kapacitásait, és azokon a településeken, ahol ez szükséges szombati kézbesítést is elrendelt.

Címlapkép forrása: Pixabay.com.