Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Több mint 6,6 milliárd forinttal, 39,2 milliárd forintra nőtt az előző évhez képest a Praktiker Kft. árbevétele. Ez 20 százalékos növekedést jelent a 2015-ös pénzügyi évhez képest, amikor 32,5 milliárd forintot teljesítettek. A 420 milliárd forintos barkácsszektorból 28,3 százalék volt a cég 2016-os részesedése. - ismertette a vállalat üzleti eredményeit Karl-Heinz Keth ügyvezető igazgató csütörtökön.

A barkácsáruház-lánc tavaly kezdte meg az első évét úgy, hogy már teljesen magyar tulajdonban állt: a Wallis-csoporthoz tartozik. Azóta a lánc helyzete stabilizálódott, tavaly egy új áruházat nyitottak Budapesten, így már 20 telephelyen működnek. Beszállítóik 75 százaléka magyar és az elmúlt két évben több mint egymillió vásárlót szolgáltak ki.

Tavalyelőtt magasabb üzemi eredményességi mutatókkal rendelkezett a lánc, mint 2016-ban. Keth magyarázata szerint ennek több oka van: az egyik ezek közül az októberi, Váci úti áruház megnyitása, valamint az, hogy növelték a személyzeti létszámot és emelték a béreket - részben a minimálbér-korrekciót hajtottak végre. A cég, az előző két évhez képest mintegy 400 fővel többet, már közel 1400 embert foglalkoztatott tavaly.

Hogy a nehéz munkaerő-piaci körülmények között új dolgozókat találjanak, a béremelés mellett fontos elem volt, hogy különféle juttatásokat adtak a munkavállalóiknak, ám nem azt nem részletezték, hogy milyeneket.

A vállalkozás teljesítményét a hazai makrogazdasági folyamatok is befolyásolták: a vásárlók egyre jobban érdeklődnek az épület-renovációra alkalmas termékek iránt, valamint átlagosan többet is költöttek, mint az előző években - mondta el Keth, aki fontosnak tartja a jövőbeli tervek közül, hogy fejlesztik a webshopos, valamint a prémium szolgáltatásaikat. Utóbbi, az előző évben a forgalomhoz 5 százalékkal járult hozzá.

A lengyelországi Praktiker-hálózat válsága nem érinti Magyarországot. A cégek neve ugyan közös, de egymástól teljesen függetlenül működnek.

Rögös út vezetett a magyar tulajdonosig

A hazai Praktiker német anyavállalata 2013 -ban fizetésképtelenséget jelentett, majd végleg kivonult a német piacról. A németországi tevékenység felszámolása nem volt kihatással a hazai láncra, mivel a külföldi leányvállalatok irányítása, az önálló Baumarkt Praktiker International GmbH működési körébe tartozott, amely nem volt érintett a csődeljárásban. Ekkor először egy német-svájci vállalat jelent meg lehetséges vevőként, végül tavaly januárban a Wallis lett a befutó a cég többségi tulajdonáért. Kisebbségi tulajdonosok maradtak a korábbi menedzsment tagjai is.

A Napi.hu kérdésére Karl-Heinz Keth elmondta, ezzel a részesedéssel jelenleg is rendelkeznek, az adásvételkor a befektető kérése volt, hogy szerepeljenek a tulajdonosi struktúrában. A cégbírósági dokumentumok szerint 15-17 százalékot tesz ki a fő tulajdonosi hányad mellett.