Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Mostanra már lényegében mindenki interneten veszi meg a koncertjegyeit, ez magával von egy stabil, lényegében kiirthatatlannak látszó visszaélési gyakorlatot, ami minden évben többmilliós kárt okoz a szervezőknek, illetve az óvatlan szórakozni vágyóknak, akiket megvezetnek a csalók.

Íme egy októberi, már jóval korábban teltházassá lett budapesti koncert eseményoldalán olvasható közlés, ahol a dátum közeledtével várhatóan csak még több lesz a már most is szép számban fellelhető jegykeresők száma, csakúgy mint a mindezen nyerészkedni tervező csalóké.

Úgy látjuk megint megszaladtak a hamis jegyértékesítők posztjai és kommentjei az eseményen. Tekintve, hogy éves szinten több száz eseményt kezelünk, mi sem vehetünk észre mindent és mindenkit: legyetek szívesek ha bármi ilyenbe futtok bele, jelezzétek nekünk is privát üzenetben. Másodszor pedig fontos újra kihangsúlyoznunk, hogy csak és kizárólag a hivatalos értékesítőktől/partnerektől vásárolt jegyekért vállalunk felelősséget.

Az ilyen típusú visszaélések nem kiterjedtek, de állandóak. Ez fokozottan igaz, ha komolyabb eltérés van az elővételes árkategóriák között, és végképp, ha időközben eladják az összes felkínált belépőt. A szervezők ilyenkor jobb esetben igyekeznek a csalók bejegyzéseit törölni, de teljes biztonság akkor sincs, ha valamelyik bevett jegycserélő felületen próbálna valaki belépőt szerezni.

Fontos megkülönböztetni az egyes csalási típusokat. Lehet szó hamisításról, amikor valaki otthon legyárt magának egy koncertjegyet, ez azonban rendkívül ritka - mindta Járdány Barna, a Funcode jegyforgalmazó ügyvezetője. Sokkal gyakoribb a visszaélés, amikor valaki megvesz vagy megszerez egy érvényes jegyet, amit utána több példányban kinyomtat vagy lemásol, és többször elad. Mivel a jegyeken lévő vonalkódok egyszer használatosak, aki először ér a helyszínre, mehet szórakozni, a többiek ott szembesülnek azzal, hogy átverték őket.

Lozsádi Dániel, az A38 ügyvezetőjének elmondása alapján havonta 0 és 10 között szóródik a hamis jeggyel érkezők száma. Járdány elmondása alapján is 10-20-ra tehető az érvénytelen vonalkódok száma eseményenként. Ebbe beletartozik a jóhiszemű tévedés, jellemzően amikor valaki megvesz két jegyet, de véletlenül ugyanazt a pdf-et nyomtatja ki kétszer. Ezen felül vannak a visszaélések áldozatai.

A jelenség Járdány szerint állandó, kampányszerű, ha van egy nagyobb koncert amire elfogynak a jegyek ugyanúgy bepróbálkoznak a csalók, és ugyanúgy vannak, akik pórul járnak. Az eddigi tapasztalatok szerint itthon a legkirívóbb eset a 2008-as Lady Gaga koncert volt, ott 150 látogatót károsítottak meg.

Magyarország arányaiban problémamentes, a különböző visszaéléseknek nyugat-Európában sokkal komolyabb terepe van, jóval komolyabb visszaélések vannak számszerűen és értékben is.

Nehéz a tettenérés

Az Országos Rendőr-főkapitányság rendelkezésére álló adatok szerint jelenleg 7 büntetőeljárás van folyamatban hamis koncertjegyek értékesítése kapcsán, csalás vádjával. Az ORFK külön ebben a témában nem vezet nyilvántartást, így csak a terjesztők és a beléptetők mindenkori becslésére lehet hagyatkozni.

A jegyekkel való visszaélés ugyanakkor könnyen komoly bűncselekménnyé válhat. Értékben 50 ezer forint a bűncselekmény határa, ami egy nemzetközileg közepesen ismert fellépő esetén is könnyen összejön néhány eladással, ehhez még hozzáadódhatnak további súlyosbító tételek, amennyiben felmerülhet, hogy üzletszerűen, vagy szervezeteben követik el a visszaéléseket.

A felderítéssel pedig nem mondható, hogy általános lenne az elégedettség. Lozsádi elmondása szerint tudják, hogy a kerületi rendőrkapitányság egyszer már elkapott egy hamis jegyekkel üzérkedő férfit, aki a bíróság felfüggesztett börtönre ítélt, de újra folytatja tevékenységét.

Hozzánk is eljutott egy korábbi, de most is tipikusnak tekinthető visszaélés dokumentációja, benne a rendőrségi feljelentés. Elárulhatjuk, nem lett megnyugtató eredménye a nyomozásnak. Egy teltházas koncert Facebook oldalán a koncert napján valaki meghirdette, hogy van rá eladó jegye, a későn eszmélő rajongók közül többen ugrottak a lehetőségre.

Mind a három általunk ismert, később feljelentést tevő áldozatnak két jegyet adott el, darabját 8 ezer forintért. A hirdetést egy kamu, de amúgy most is elérhető profilról tette. Hárman tettek feljelentést, de elképzelhető, hogy voltak más áldozatok is, akik elengedték az ügyet. Ez is gyakori, ezért is nehéz pontosan megítélni, hogy mekkora a súlya itthon a kérdésnek.

A csaló a jelentkezőkkel nyilvános helyen, ebben az esetben a deák téri aluljáróban találkozott, a többi feljelentővel pedig a Keleti pályaudvaron, illetve egy érdi gyorsétteremben. A másolt jegyekkel a koncert helyszínén fennakadtak a beléptetésnél.

A nyomozásnak nem lett eredménye, noha a feljelentéstevők pontosan le tudták írni a visszaélőt, és rendelkezésre álltak a nyilvános helyek térfigyelő kameráinak felvételei is, illetve az is, hogy pontosan mikor jártak az adott helyszínen a szereplők. Így a hatóságnak rendelkezésre állt az információ a felderítéshez és a felelősségre-vonáshoz.

Az ORFK szerint ha bűncselekmény gyanúja merül fel a vásárlás kapcsán, a vásárló feljelentését akár írásban, akár személyesen megteheti rendőrségen. A feljelentés megtételekor a vásárlás, az ellenérték kifizetésének dokumentációját mellékelje. Ez egy többször kinyomtatott pdf megvételét követően nyilván nem áll rendelkezésre. Az ORFK szerint a feljelentéshez mellékeljék a levelezést, vagy az üzenetváltást a csalóval. Ez a bemutatott esetben rendelkezésre állt, eredmény mégsem lett.

Nincs teljes biztonság

A másodpiaci jegyvételnél nincs teljes biztonság, noha több olyan szolgáltatás indult el az elmúlt években, amelyek kifejezetten ezt a kérdést hivatottak kezelni, mint amilyen a Ticketswap vagy a Tickething. Lozsádi elmondása szerint a Ticketswap az egyes helyekkel és forgalmazókkal tud olyan megállapodást kötni - az A38 is ilyen -,hogy a továbbértékesített jegyeknek is lesz új, egyedi azonosítója. Ez ebben az esetben biztonságot ad, azonban előfeltétele, hogy a koncerthelyszín vagy az értékesítő rendelkezzen a megfelelő partnerségi megállapodásokkal.

Ennek hiányában a másodpiac további, más jellegű csalásoknak válhat a terepévé. Az A38 ügyvezetőjének elmondása szerint mostanra az online visszaéléseket is kezelni kell. Ennek lényege, hogy lopott kártyaadatokkal megvesznek nagyobb menyiségben jegyeket az egyes népszerű koncertekre, amiket utána épp az üzérkedés biztonságos alternatívájaként elindított portálokon kínálnak.

A tapasztalat szerint ezek külföldi bankkártyák. A legutóbbi tapasztalatok szerint februári koncertekről panaszkodtak május végén a megkárosítottak, akiknek a bankja megtérítette a kárukat, ezzel végső soron a koncertszervező meghívta azokat, akik a lopott kártyaadatokkal felvásárolt jegyeket vélhetően jóhiszeműen megvették a másodpiacon.

Lozsádi elmondása szerint az ilyen kísérletekre aktívan figyelnek, például hogy észrevegyék az olyan email címekkel való regisztrációt, amik amúgy az ember spam mappájában kötnek ki. Ha nem monitoroznának, és nem blokkolnák a gyanús tranzakciókat, értéket tekintve ötmilliós kár keletkezhetne az idén, és most jön csak az őszi klubszezon.

Ebben is, mint mindenben, végső soron a vásárlón múlik a legtöbb. Járdány említett egy esetet, amikor a szinte nem létező tényleges jegyhamisítás mégis megtörtént. Valaki egy szerkesztőprogramban csinált magának egy jegyet, amire valahogy érvényes vonalkódot is oda tudott szerkeszteni, ami a szervezőket is alaposan meglepte. Mint kiderült, a hamisító talált egy olyan rajongót, aki lelkesedésből kitette a lefotózott jegyét a Facebook-ra, aminek a látható vonalkódját a csaló utána könnyen rá tudta tenni a saját fabrikált jegyére.

Járdány szerint egyetlen teljesen biztos módja van annak, hogy elkerüljék a csalásokat, ez pedig az, hogy kizárólag legális helyről vegyen mindenki jegyet, és utána is legyen körültekintő. Érdemes a kelendő koncertek értékesítő honlapjaira később is visszanézni, mivel előfordul, hogy a korábban csomagban lefoglalt partnerjegyek visszakerülnek a forgalomba.

Azon túl nincs teljesen biztonságos megoldás, amennyiben egy vonalkódot a beléptetésénél már leolvasták és bement vele valaki, az összes többi belépő kívül fog maradni. Végső soron Járdány szerint ha elfogy, van, hogy el kell fogadni, hogy ez most kimarad, hiszen a másodértékesítésben is sok a visszaélés.