Nagyon fontos, hogy ha túl vonzónak tűnik egy termék ára, akkor körültekintőnek kell lenni. Erre jó példa annak az embernek az esete, aki azt hitte, hogy egy 11 milliós autós 100 ezer (!) forintért megvehet. Csak azt nem vette észre, hogy ez az összeg csak foglalási díj volt.

Időnként lehet olvasni olyat is, hogy egy webáruház véletlenül elírja egy termék árát és extrém olcsón lehet ahhoz hozzájutni. Ebben az esetben azonban csak akkor jár a termék a vevőnek, ha egyértelműen megtörtént a megrendelés visszaigazolása és jóváhagyása elektronikus üzenetben, és ebből ki is derül a pontos termék, cikkszám, a vételár, a megrendelő neve, kiszállítás helye, tehát a megrendelés konkrét részletei, akkor akár megalapozott is lehet a fogyasztó igénye. Amennyiben viszont nem történt semmilyen visszaigazolás vagy csak egy egysoros, tájékoztató jellegű értesítést kaptunk a megrendelés beérkezéséről, ez önmagában még nem "keletkeztet olyan kötelezettséget" a webáruház számára, amely alapján a hirdetésben szereplő áron ki is kellene szállítania a terméket.

Mit lehet visszavinni és mit nem?

Nem árt tudni azt sem, hogy ha akciósan, bent az üzletben vásárol személyesen a fogyasztó ruházati terméket, cipőt, táskát, parfümöt, nem gondolhatja meg magát három napon belül, amennyiben mégsem tetszik a termék (kivéve, ha a bolt ezt önként nem vállalta)!

Ha viszont a termék tényleg hibás (tönkremegy, elszakad, nem működik), és a fogyasztó emiatt reklamál, kötelesek erről az üzletben jegyzőkönyvet felvenni és annak egy példányát átadni. Nem lehet tehát pusztán a leárazás miatt elutasítani automatikusan a hiba miatt járó fogyasztói jogokat (elsősorban ingyenes javítás vagy csere, másodsorban a vételár leszállítása vagy teljes visszafizetése)!

Amennyiben a vevőszolgálatos, vagy aki a vásárlói panaszok kezelésével foglalkozik, nem tud nyilatkozni rögtön arról, teljesíthető-e a fogyasztó hibás termék miatti igénye, úgy a kereskedőnek a panasszal kapcsolatos álláspontjáról legkésőbb öt munkanapon belül, igazolható módon kell tájékoztatnia a fogyasztót! Ha kijavításra vették át az adott árucikket, úgy külön elismervényt kell adni arról, mikor mehet érte a vásárló vagy pedig ezt az időpontot a jegyzőkönyvben szükséges feltüntetni számára. Ugyancsak törekedni kell az előírások szerint a tizenöt napon belül történő kijavításra, vagy épp az e határidőn belül történő cserére, ha ilyen célból vették át a terméket.

Ha pedig a megvételtől számított hat hónapon belül merült fel a fogyasztóvédelmi probléma, a kereskedőnek be kell bizonyítani azt, hogy a hiba oka csak a vásárlást követően keletkezett, amennyiben ezt nem teszi meg, úgy köteles eleget tenni a fogyasztó fenti igényének! Hat hónapon túli hiba esetén viszont már a fogyasztónak szükséges bizonyítani, hogy eleve hibás volt az árucikk, amit megvett (például egy független szakvéleménnyel). Összességében pedig a hiba miatt a vásárlástól számított két évig lehet reklamálni, ezt követően már nem lehet fordulni a vállalkozáshoz például a kijavítási, kicserélési igénnyel.

Amennyiben internetről történt a vásárlás egy kereskedőtől, de mégsem tetszik a fogyasztónak az árucikk, akkor az átvételtől számított 14 napon belül meggondolhatja magát. Ez a jog tehát akkor is jár, ha a termék nem volt hibás! Indokolás nélküli elállási joggal lehet élni ilyenkor, és a fogyasztónak saját költségén kell visszajuttatnia a terméket, a cég pedig köteles visszaadni a teljes kifizetett összeget.

Van azonban néhány kivétel is ez alól és a Budapesti Békéltető Testület tapasztalatai szerint épp ezek okozzák leggyakrabban a fogyasztók és a webáruházak közötti problémákat. A hang-, illetve kép- vagy videófelvételt, vagy számítógépes programot tartalmazó cd- vagy dvd-lemezeknek, vagy az egyes higiéniai terméknek (amelyek felbontást követően már nem visszaküldhetőek egészségvédelmi okokból) az adásvételekor nem gondolhatja meg magát a fogyasztó, amennyiben már felbontotta a csomagolást. Az utóbbi esetnél a bírói gyakorlat egyértelmű: csak akkor hivatkozhat a cég egészségvédelmi vagy higiéniai okra, ha előtte meghatározta, melyik termék tartozik ide.

Ez sem egyértelmű, nemrég az Európai Bíróság hozott ítéletet egy matraccal kapcsolatban és a fogyasztó javára ítélt.

Sokszor hivatkoznak a webáruházak arra is, hogy ha nincs meg a termék eredeti, gyári csomagolása vagy az sérült, akkor nem fogadják el az indokolás nélküli elállást, azonban ez a gyakorlat jogszabályba ütközik!

Ha akciós volt a kereskedőtől vett áru, ugyanúgy lehet reklamálni, ha a termék hibás volt! Amennyiben tényleg hibás az árucikk, mert például gyári hiba vagy más hasonló ok áll fent, a fogyasztó kérheti a vállalkozástól - a nagy akció ellenére is, mert különbség nincs -, hogy ingyenesen javítsák meg a terméket! Ha pedig ezt nem tudják vagy nem akarják, akkor pedig cserélni kell, szintén díjmentesen! Ennek hiányában pedig a vételár leszállítását, illetve a teljes vételár visszatérítését is kérni lehet.