Örömmel tájékoztatjuk, hogy a Horizont Magánnyugdíjpénztár hamarosan megkezdi a járadékszolgáltatást, azaz a felhalmozott vagyonukból rendszeres havi juttatást biztosít a nyugdíjba vonulóknak - közölte a négy megmaradt pénztár közül a legnagyobb hétfőn a tagokkal. A pénztárnak 38 ezer tagja van és 138 milliárd forintos vagyont kezel - írta a lap.

A hatályos jogszabályok szerint a magánkasszák akkor fizethetik ki egy összegben a tagok megtakarítását, ha a belépés óta kevesebb mint 180 hónap telt el. Ha ennél régebb óta tagja valaki a pénztárnak - a nyugdíjba vonulók pedig többnyire régebb óta tagok -, csak járadékot kaphat. A járadékszolgáltatásnak azonban szigorú szabályai vannak, komoly tartalékot kell képezniük az intézményeknek.

A Horizontnál ahhoz, hogy fizethessenek annak a néhány tagnak, aki jogosult a járadékra, több mint 160 millió forintos járadékszolgáltatási biztonsági tartalékot kell képezni a működési tartalék rovására. Ez a kötelezettség öt éven belül 300 millió forint fölé nő a pénztárnál. Az intézmények számára van egyébként egy másik út is, ha járadékot szeretnének fizetni: vásárolhatnak ilyen szolgáltatást valamelyik biztosítótól. Sokáig ez volt a kasszák terve, a hazai biztosítási piacon azonban ilyen termék még mindig nem elérhető - olvasható a Világgazdaságban.