Közleményük szerint a vasúti személyszállítás mintegy 8 hónapos autóbusszal történő helyettesítése a debreceni észak-nyugati gazdasági övezet fejlesztésével összefüggő kavics- és kőszállítások miatt szükséges. Ott épül fel a BMW debreceni autógyára is.

A szállításokat végző Rail Cargo Hungaria (RCH) a ki- és átrakodásokhoz a macsi megállóhely teljes vágánykapacitását igénybe veszi. A vasúti kőszállítás révén legalább 22 ezer nehézgépjármű-fuvartól mentesül a közúthálózat. A munkálatokat régészeti feltárások előzték meg, ugyanis a BMW Group leendő zöldmezős beruházásának is helyet adó debreceni észak-nyugati gazdasági övezet területén három ókori település romjait találták meg régészek. A feltárások sikeres lezárását követően májustól megkezdődhet a szállítás - írja a MÁV-ra hivatkozva az MTI.

A tervezett munkák idején a vonatpótló buszok menetideje Debrecen és Balmazújváros között csak minimálisan változik a vonatokéhoz képest, az átszállásra tíz perc áll majd rendelkezésre. A pótlás során kerekesszékkel való utazásra is lesz lehetőség, ehhez legalább 48 órával előbb értesíteni kell a vasúttársaságot.

Macs állomáson napi három teherszállító vonatról történő - összesen 400 ezer tonna zúzott kő és 200 ezer tonna kavics - rakodás miatt nincs lehetőség a személyszállító vonatok közlekedésére.

A MÁV közleménye szerint az észak-nyugati gazdasági övezet fejlesztésének része az is, hogy az érintett 108-as vasúti vonalat villamosítják.