A hatóság szóvivői irodája, reagálva a Neo FM-et működtető FM1 Zrt. vezetésének hétfői nyilatkozatára - amely szerint a cég egy 500 millió forintos váltót adott át a médiahatóságnak a csaknem 750 millió forintot kivető tartozása törlesztésére - azt közölte: a médiatanács hatósági jogkörében eljárva a hatályos jogszabályok alapján nem tudja elfogadni az értékpapírt.

A kommüniké úgy fogalmaz: ha az üzleti vállalkozás vezetői által felkínált papír mögött valódi fedezet van, akkor a tulajdonosoknak lehetőségük van annak beváltására, azaz a médiatanácsnak felajánlott papírdarabot maguk tudják készpénzzé tenni, ez esetben a hétfő éjfélig tartó határidőig van lehetőségük a korábban vállalt 200 millió forintos tartozás teljes rendezésére.

A közlemény értelmében az ígérvény elfogadása praktikus akadályokba is ütközik, "hiszen ez olyan lenne, mintha valaki a gázszámláját egy darab cetlivel szeretné kiegyenlíteni, amire azt írja, hogy "váltó".

A hatóság emlékeztet arra: hétfő éjfélig várja, hogy a Neo FM tulajdonosai élnek-e a hatóság által felajánlott mentőcsomaggal, amely a több mint 750 milliós adósság részletekben történő rendezését és a késedelmi kamatok elengedéséből származó 40 milliós támogatást tartalmazza.

A médiatanács bízik abban, hogy a Neo FM-et működtető cég tulajdonosainak nyilatkozata nem azt jelenti, hogy saját korábbi ígéreteikhez sem kívánják tartani magukat, és ezekkel szembehelyezkedve már egyetlen forint tartozást sem kívánnak törleszteni.

A Neo FM legújabb beadványa sajnálatos módon azonban egyre valószínűbbé teszi, hogy az üzleti vállalkozásként működő kereskedelmi rádió vezetése nem akar élni a médiatanács által felajánlott mentőcsomaggal, és be kívánja zárni a rádiót - olvasható a hatóság kommünikéjében. Szerintük erre utal a tulajdonosok csődről szóló bejelentése is, ami azt valószínűsíti, hogy nem tudnak és nem is akarnak fizetni hitelezőiknek.

A hatóság a közleményben arra is emlékeztetett: az elmúlt egy évben számos alkalommal adott lehetőséget arra, hogy a rádió tulajdonosai könnyített fizetési feltételekkel rendezzék tartozásaikat, sőt egy alkalommal a rádió díjcsökkentést is kapott.

Földes Ádám, a rádiót működtető FM1 Zrt. vezérigazgatója hétfői sajtótájékoztatóján azt közölte: cége csődvédelmet kért. A rádió tulajdonosait képviselő Horváth László, az FM1 Friends Kft. ügyvezetője visszautasította a hatóság korábbi bírálatát, hogy a menedzsment nem kíván tárgyalni a csatorna további tartozásának rendezéséről. Azt közölte, őszig kértek haladékot a fizetés ütemezésének kialakítására. A felajánlott váltóról szólva közölte: a mögött cég, magánszemély és az Econet tőkeemeléséhez kölcsönadott összeg áll; a váltót a bíróság jogerősen végrehajthatóvá nyilvánította.