Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A szakszervezetek a 2016. évi tescós bérek 25 százalékos emelkedését tartják szükségesnek, hogy a legalacsonyabb keresetű dolgozók fizetése is érje el a bruttó 180 ezer forintot - emlékeztet a portál a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezete (KDFSZ) elnökének szeptember 11-i nyilatkozatára, melyet az MTI adott közre.

Ehhez képest szeptember 10-én, ugyancsak az MTI tudósítása szerint, a következőket mondta: a szakszervezetek 25 százalékos béremelést követelnek és szeretnék elérni, hogy a legalacsonyabb béren foglalkoztatott munkavállalók fizetése is közelítse meg a bruttó 200 ezer forintot.

A korábbi nyilatkozataiban is többször említette a 200 ezer forintos alapbért, mint célt. Végül a különbség pontosan 20 ezer forint. Engedett-e a szakszervezet: elírás, vagy elszólás? Még nem tudni.

A legkisebb alapbérek a Tescóban (forint)
2016 január2016 július2016 január2016 július2017 szeptember
129 000143 700161 000165 000176 000
Forrás:Tesco, Blokkk.com

A Blokkk.com szerint bárhogyan is számolunk, nem állnak össze a számok: 200 ezer forint akkor lesz 25 százalékos emeléssel az alapbér, ha előtte 160 ezer forint körül volt. A szakszervezeti bomba egyébként akkor robbant, amikor a Tesco a 2016 januári alapbért mindössze négyezer forinttal emelte júliusban, ami önmagában valóban nem sok. De ha a 2016 júliusi - kerekítve - 144 ezer forinthoz mérünk, akkor azért emelt a Tesco rendesen egy év alatt, nyilván a minimálbér ugrás miatt is. Ez sem volt önmagában kevés.

Tehát a 25 százalékos emelés kétféleképpen jön össze. Ha a 2016 júliusi alapbérhez tesszük hozzá a 25 százalékot, az 180 ezer forint. Ha a 2016 januári 161 ezer forinthoz tesszük hozzá, az 200 ezer forint. Mindkettő végeredmény elhangzott. Egy biztos, Bubenkó most új számot dobott be az előző napokhoz képest - írja a blokkk.com.

A további menetrend

A Tesco Global Áruházak Zrt. vezetése, valamint a cégnél működő két munkavállalói érdekképviselet, a KDFSZ és a KASZ (Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete) képviselői október 2-án folytatják az egyeztetést, addig nem lesz további munkabeszüntetés.

Bubenkó Csaba követeléseik közül kiemelte a 25 százalékos béremelést, a 15 százalékos létszámbővítést és a cégnél régóta dolgozó munkavállalók megbecsülését.

A KASZ szerint mintegy 4-5 ezer Tesco dolgozó vett részt a munkabeszüntetésben. (A Tescónál a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezetének 2 500, a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezetének pedig mintegy 1 000 tagja van.)