A Lear 2017 március végén adta hírül, hogy bezárja Móron lévő prémium autóüléshuzat-gyártó üzemét, amely egyebek közt a BMW, a Mercedes és a Porsche beszállítója is volt. A bejelentéskor 830 ember dolgozott a gyárban, a szeptemberben kezdődő csoportos létszámleépítést követően viszont már arról tudósított az MTI, hogy a dolgozók többségének van új állása.

Nyereséges volt, de nem eléggé

A tavalyi üzembezárás oka a költségcsökkentés volt: a munkafolyamatok egy részét Romániába, másik részét Moldáviába vitték. Mindez annak ellenére történt, hogy a Lear magyar leánya jelentős profitot termel: a társaság nettó árbevétele 2015-ben 747,9 millió euró volt, míg 2016-ban 642,6 millió eurót tett ki. Adózott eredménye ugyanezen években 36,6 millió euró és 26,2 millió euró volt.

A vállalat azt is elismerte, hogy a 24 éve működő móri üléshuzat-gyártó üzem nyereséges és elsőosztályú produktumokat előállító egység volt - mondta a Napi.hu-nak Fenyves Péter, a Fejér megyei város fideszes polgármestere. A garantált bérminimum-emelés nem érintette a munkásokat, ugyanis mindegyikük eleve e fölött keresett. Úgy látja, a gyárbezárás inkább egy "autóipari kapcsolt ügyletmenethez" volt köthető.

Milyen furcsa a világ!

A decemberi üzembezárást követően viszont januárban máris visszahívták a móri munkavállalókat: több mint 300 dolgozónak telefonáltak - akikről úgy tudták, hogy még nem helyezkedtek el -, közülük 200 embertől pozitív visszajelzést kaptak. A magyarázat, hogy a társaság gödöllői üzeménél nagy a létszámhiány, ezért úgy döntöttek leviszik a munkát Mórra, ahol vannak szabad emberek - magyarázta lapunknak Kozma Zsolt, a Lear Munkavállalók Szakszervezetének elnöke.

Az eltérés annyi, hogy az üzemben nem üléshuzatok gyártására és varrodai munkára lesz majd szükség, hanem a dolgozóknak kábelkorbácsot kellene majd készíteniük. Az autókba épített elektromos elosztó rendszerek (kábelkorbácsok) gyártása egyébként a leányvállalat fő profilját is jelentik: Gödöllő mellett Gyöngyösön is ezeket készítik, míg a Győrben komplett gépjárműüléseket gyártanak.

A móri üzem visszatérő dolgozói már megkezdték a betanulást Gödöllőn. A gyárbezárás márciusi bejelentését követően a Lear 12 százalékos béremelést adott mindenkinek, illetve a munkavállalók többsége kéthavi plusz végkielégítést kapott. A társaság a megemelt összeget fizetné a későbbiekben visszavett dolgozóknak. Az ügyben megkerestük a Lear Kft.-t is, választ egyelőre nem kaptunk a cégtől.

Sajnálták, hogy vége

A móri polgármester szerint adóbevétel-kiesés csak átmenetileg éri a várost, ugyanis több iparvállalat - köztük az ugyancsak autóüléseket készítő Adient, valamint a Rába - bővítette ottani egységét, így az új gyártófelületek nagysága összességében meghaladja a korábbi Lear-üzemét.

A bezárt gyártócsarnok a Lear tulajdonában maradt, de gyártási tevékenység még nincs ott. Az új projektre vonatkozó betanulásról én is csak az egykori dolgozóktól tudok, a cég hivatalosan nem értesített erről - mondta a városvezető. A betanulók viszont örülnek, hogy a városban dolgozhatnak majd tovább.

Fenyves Péter megjegyezte: Móron él egy mongol varrónőkolónia - családokkal együtt-, amely abszolút mértékben beilleszkedett az ottani közösségbe. Ők más üzemeknél helyezkedtek el.

Szerinte azonban a moldáviai gyár-áttelepítés sikere kétséges lehet: az ottani betanításra továbbfoglalkoztatott móri dolgozóktól negatív visszajelzéseket hallott a munkavégzés minőségére vonatkozóan. "Olyan eset is volt, hogy a fiatal munkavállalók a hétvégi bulit követően nem mentek be dolgozni, mire megjelent egyikük nyugdíjas apja, azzal hogy a gyerek nem tud jönni, ezért mutassák meg neki mit kell csinálni, mert ő beállna helyette" - mesélte a politikus.

A Lear Corporationt 1917-ben alapították Detroitban. A cégcsoport világszerte 37 országban 243 telephelyen 150 ezer munkavállalót foglalkoztat. A társaság körülbelül 20 milliárd dollárnyi árbevételt produkál, 5 éve folyamatosan rekord forgalomról és nyereségről számol be. Üzemeinek többsége alacsony bérszínvonalú országokban működik.