Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A Heineken között zajló romániai védjegyvitában hozott legutóbbi döntés Magyarországon is éles reakciókat váltott ki: először egy jobbikos képviselő szólított bojkottra a Heineken termékeivel szemben, aztán Lázár János személyében a kormány egyik minisztere is arra biztatta a hódmezővásárhelyi kiskereskedőket, hogy ne forgalmazzák a Heineken termékeit - olvasható a portálon.

José Matthijsse szerint a Heineken Romania Ciuc Premium nevű márkája sokkal régebb óta a piacon van - több mint negyven éve - mint ahogy a Heineken megjelent volna az országban. (Ezt a márkát a Heineken megvásárolta). A csíkszeredai sörre a székelyek mindig is úgy hivatkoztak, mint a csíki sörre. Így amikor két évvel ezelőtt megjelent a piacon az Igazi Csíki Sör, akkor a Ciuc Premium jelenlegi tulajdonosa, a Heineken Románia egyértelműen úgy ítélte meg, hogy ezzel megsértik a márkajogait ezért a bíróságra ment.

Erről született egy ítélet pár hete, aminek semmi köze az Igazi Csíki Sör tulajdonosához vagy a főzdéhez, ez egyszerűen az elnevezésről szól, amit nem használhatnak Romániában. Szó sincs arról, hogy be kellene zárni a főzdét, ahol egyébként más termékek is készülnek. (A gyárnak van egy Székely sör elnevezésű itala is, amely 10 százalékát adja a termékeinek) Itt egyszerűen egy márkanév jogos vagy jogszerűtlen használatáról beszélünk - fejtette ki a cégvezető.

Kitartanak, de nem lépnek tovább

Ám az Európai Védjegyhivatal éppen ellentétesen, az Igazi Csíki Sör javára döntött, de korábban - egy szintén román bíróság - a suceavai is elutasította a Heineken Romania keresetét.

Matthijsse magyarországi hasonlatot hozott fel: ha holnap egy főzde kijönne az Igazi Soproni márkával, azzal, megsértené a márkanév használati jogait, hiszen annak tulajdonosa a Heineken. (A hvg.hu szerint párhuzam akkor lenne helyes, ha az Igazi Ödenburgi sör szerepelne a példában.)

Az igazgató szerint azok, akik felelőtlenül bojkottot emlegetnek - a média és a Facebook-felhasználók - nincsenek tisztában vele, hogy valójában a Heineken Hungária több mint 500 alkalmazottjának és az ő családjuknak a megélhetését bojkottálják. Sőt, mivel a Soproni-főzéskor 100 százalékban magyar árpát használnak, ezért száz gazdával vannak szerződésben, hogy felvásárolják a terményüket az elkövetkezendő húsz évben. Szerinte így őket is bojkottálják.

Arra a kérdésre, hogy elképzelhető-e, hogy a jogerős román bírósági ítélet birtokában kártérítési pert is indítanak az Igazi Csíki Sör gyártója ellen, azt a választ adta, hogy nem valószínű, hogy ilyen fog történni.