Rendbe tették a magyarországi filmfinanszírozást, amely nagyon átlátható lett, pontosan tudják, a pénz mikor, hova, kinek megy, mindent elszámolnak, és erősen ellenőrzik, hogy a támogatás mind a vászonra jusson, ne más helyekre - mondta a Vasárnapi újságban Andy Vajna, a nemzeti filmipar fejlesztéséért felelős, 2011-ben kinevezett kormánybiztos.

Szavai szerint a filmek fejlesztését, előkészítését, gyártását és terjesztését támogató Magyar Nemzeti Filmalapnál olyan csapatot állítottak össze, amelynek tagjai erőteljesen dolgoznak, érdekli őket a film, és a szakmát fejlesztő dolgokat próbálnak letenni az asztalra.

Ráfért egy új irány a szakmára, amely most már élvezi ennek a gyümölcseit. Van egy rendszer, ami működik, és amit most már mindenki megért - mondta Vajna.

Véleménye szerint egy film vagy jó vagy rossz, a szerzőinek nevezett filmeket pedig az alkotó tulajdonképpen magának csinálja, a közönségre soha nem gondol. Ezek a mozik muszáj, hogy öncélúak legyenek, a kérdés az, hogy a filmes eltalálja-e úgy a témát, hogy a mozija mást is érdekeljen. Például az Oscar-díjas Saul fiát nem művészfilmnek tartja, hanem jó filmnek, amely úgy lett összeállítva, hogy aztán megtalálta a közönséget - 280 ezren nézték meg Magyarországon, és világszerte minden díjat megnyert.

A kormánybiztosnak hiányoznak az új magyar történelmi filmek. Ám csak a beérkező anyagokból tud válogatni, ő nem tud megíratni egy jó forgatókönyvet, ha a téma nem tetszik az alkotónak. Hozzátette azonban, hogy a Saul fia, a Szabadság, szerelem vagy a bemutatója előtt álló Kincsem című filmeket történelmi témájú alkotásoknak tartja. Próbálkoznak Hunyadi-, betyár- és más történelmi témájú filmekkel is, de az eddig készült forgatókönyvek nem voltak méltóak a megfilmesítésre. Nem akarnak elpazarolni egy Hunyadit, aki fantasztikus történelmi figura, és akiről méltó filmet kell csinálni.

A jól működő filmtámogatási rendszer megalkotása mellett, a másik feladata a külföldi forgatások Magyarországra csábítása volt, ami szintén beindult, a világ legnagyobb sztárjai járnak ide dolgozni. Ennek oka, hogy a külföldiek felfedezték Magyarországot, vagyis sikerült eladni nekik az itteni lehetőségeket, hogy jók a stábok, fantasztikusak a hátterek, valamint azt is, hogy van egy filmesek számára nagyon előnyös adórendszer.

Jelenleg Magyarország az első hely, ahová mindenki jönni szeretne filmet gyártani. A filmipar a magyar GDP 0,15 százalékát teszi ki, amelynél Európában csak Angliában mértek magasabb arányt - mondta a kormánybiztos.

A sok külföldi megrendelés miatt szakemberképző iskolát is kell indítani, mert már előfordult, hogy azért kellett filmeket elutasítani, mert nem tudták őket hazai stábbal ellátni.

Ha meglesz a hiányzó technikai személyzet pótlásához szükséges iskola, és ki lehet majd szolgálni a külföldieket, akkor indulhat a hazai forgatókönyvíró-képzés is. Ezzel a kreatív résszel jövőre kezdenek el dolgozni - tette hozzá Andy Vajna.