Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A Magyar Fejlesztési Bank (MFB) Zrt. a pénzügyi divíziójának vezetésével augusztus 1-től Kisgergely Kornélt bízta meg, aki ezt megelőzően az MFB-csoporthoz tartozó Hiventures Zrt. vezérigazgatói feladatait látta el. A kockázati tőkealap-kezelő új vezetője Katona Bence, a Társaság korábbi vezérigazgató-helyettese lett, míg a korábban az MFB-nél is dolgozó Mikesy Álmos a Hiventures vezérigazgató-helyetteseként dolgozik a továbbiakban - adta hírül az álami pnzintézet.

Kisgergely Kornél (a képen balra) számára nem ismeretlen az MFB, hiszen az MFB-Csoporthoz tartozó Hiventures Zrt.-től érkezett, ahol 2016. szeptember 1. óta töltötte be a vezérigazgatói posztot.

A szakember okleveles közgazdászként 2006-ban végzett a Budapesti Corvinus Egyetem (BCE) pénzügy karán, 2013-ban elvégezte a CFA programot. Karrierjét a Mol Nyrt. kockázatkezelési területén kezdte, majd négy éven keresztül dolgozott a jegybankban a pénzügyi elemzések, majd a monetáris stratégia szakterületeken. Ezt követően 2011-ben csatlakozott a Nemzetgazdasági Minisztériumhoz (NGM), ahol 2013 márciusában a pénzügypolitikáért felelős helyettes államtitkárrá nevezték ki. Ezzel egy időben Magyarországot képviselte az Európai Tanács Gazdaságpolitikai Bizottságában és az ÁKK Zrt. igazgatóságának elnöki tisztségét is betöltötte. Kisgergely 2013-2016 között az MNB pénzügyi szervezetek felügyeletéért felelős ügyvezető igazgatója volt.

Katona Bence (a képen jobbra), a Hiventures Zrt. új vezérigazgatója PhD-tanulmányait a BCE Kisvállalkozás-fejlesztési Központjában végezte, valamint az első startup vállalkozásokra fókuszáló kurzus (International Entrepreneurship) oktatója volt. A 2016. októberi vezérigazgató-helyettesi kinevezését megelőző években fejlesztéspolitikával foglalkozott a Miniszterelnökség kötelékében. A 2015-ben elindított Startup Campus egyetemi inkubációs program alapítója, a londoni Imperial College-on működő, az Egyesült Királyságban élő magyar hallgatók és kutatók számára elindított vállalkozói képzés vezetője. Nevéhez fűződik a Get in the Ring! startup verseny, amelyet 2014-ben rendezett meg először Magyarországon. Mentorként számos startup vállalkozás fejlesztésében működött közre, valamint ő maga is több sikeres startup vállalkozás felépítésében vett részt társalapítóként.

Mikesy Álmos, a Hiventures Zrt. új vezérigazgató-helyettese 2009-ben végzett a BCE-n majd 2013-ban szerzett posztgraduális diplomát Bankmenedzsment szakközgazdászként. Pályafutását az MFB gyakornoki programjában indította 2007-ben, majd 2009-től a bank vezető közgazdásza mellett dolgozott makrogazdasági elemzőként. Több tudományos publikáció szerzője. A szakember 2015-től a bank kiemelt stratégiai projektjeiért felelős szervezeti egységének szakértőjeként folytatta pályafutását, 2016-tól pedig projektvezetőként irányította a 2014-2020-as EU-s programozási időszak kockázati tőkeprogramjainak kidolgozását, amelynek keretein belül ő felelt a Hiventures Zrt. elindításáért is. Mikesy 2017-tőla Hiventures Zrt. üzletfejlesztési vezetőjeként, illetve az Inkubációs befektetési csapat igazgatójaként dolgozott.